Küldjön hírt! - Ismerős arcok

Pocsaj - Márai Sándor gondolatával üdvözölték a vendégeket Pocsajban szeptember 17-én szombaton: „A világon mindig az a legszebb, ahol valamikor otthon voltunk.”

Egymást megölelő idősek, fiatalok, egymásra rácsodálkozó tekintetek: nem tudták, hová tegyék a másikat, alig ismerték meg egymást az innen elszármazottak.

– Megismersz még? Ugye nem? – hangzottak a kérdések. Aztán lassan-lassan derengeni kezdett, ki kicsoda.

A pillanatokban, amikor egyik ismerős a másikkal találkozott, azokban minden benne volt, szavak sem kellettek… Könnycseppek is gördültek sok-sok arcon – a felismerés, üdvözlés könnyei, az öröm könnyei voltak ezek. Egy-egy beszélgetést elcsíptem: amikor elkezdték, egymás szavába vágva mondták mondandójukat, vége-hossza nem volt az emlékek felidézésének.

Nekem is voltak ismerős arcok, akiket csak hosszas gondolkozás után tudtam, hogy hova is tegyek.

A nap hangulata is magáért beszélt, igazi családias légkörben telt.

A szívet melengető műsor, az énekek, versek engem is nagyon meghatottak. Jó volt egy kicsit elfeledni a hétköznapokat, és ez rendhagyó módon kiemelt bennünket a megszokottból, alkalmat teremt a közös múltunk, identitásunk megélésére, kikapcsolódni, csak a „mának lenni”. Lelki feltöltődést jelentett nekem is, a jelenlévőknek is, azt hiszem. Ez a találkozó évről évre összehozza, összekovácsolja az embereket, az egy faluból érkezőket, azokat, akik valaha egy helyen laktak: ma a pocsajiakat.

- Nagyné Kelemen Mónika, Pocsaj -