Csúszik a pálya

Mégpedig a vaspálya. Igaz, hogy Angliában és az is tény, hogy már csak csúszott. Mert időközben felfedezték, miként lehet megszüntetni ezt az örök érvényűnek látszó természeti csapást. Ám mindezek ellenére, azt hiszem, lombhullás idején nem erőltetett a párhuzam például néhány, Debrecenben is örökösnek látszó naturális képződménnyel. T. Szűcs József írása.

Szóval, valamikor, de nem is olyan régen, tehát nem Stevenson idejében a szigetországban rájöttek arra, hogy a vasúti balesetek nagy százalékát a sínekre hulló, s ott iszonyatosan csúszóssá váló falevelek okozzák. Nálunk is csúszik, bár leginkább a nagyvárosi járda. És most már egyre több bicikli út is. Rosszabb esetben a közutak bizonyos szakaszai ugyancsak. Nem a tízmilliószor "felszedett" témáért, amely mint tudjuk az utcán hever, akarok ismételten lehajolni. Mármint azt a fonalat tovább gombolyítani, hogy egy méretes képzavart csak becsempésszek a sorok közé, miszerint ilyenkor ősszel vagy nem, vagy alig, vagy ritkán, vagy csak nagyon későn takarítják el a házak elől, s főleg a közjárdákról a fákról lehullott sikamlós, s így meglehetősen balesetveszélyes lombozatot. Merthogy ez olyan tény (lesz), amelyet a lábáért és a közügyekért aggódó városlakó idén is szóvá tehet. Akárcsak, tavaly, s általában minden évben. Beleértve a még előtte álló esztendőket. Szóval eme hiányosság ismételt szóvá tételével nem sok újat mondhatnánk.

Ám azzal talán igen, hogy ez az állapot, mármint a takarítatlan területek megléte, egyszerűen városszerkezeti adottságokból fakad. Minden nagyobb településen vannak ugyanis olyan gyalogosok által használt útszakaszok, amelyek takarítási szempontból nagyon rossz helyre születtek. Ezeken nő háborítatlanul a gaz, itt marad meg még a tavalyi hó is, itt van egész télen természetes jégpálya, ha az időjárás úgy akarja. S ezek válnak a lehulló levelektől rendkívül csúszóssá máris. Pedig a lombozat nagy része még rendeltetési helyén várja elkerülhetetlen sorsát. De hamarosan minden levél alászáll. Szóval elég sok olyan járórész van, amely, hogy rövidre fogjuk, a legközelebbi háztól elég messze esik ahhoz, hogy az tulajdonának tekintse, s e szerint gondoskodjék tisztán tartásáról. Ám nem is olyan járda, amely egyértelműen az lenne. Inkább olyan összekötő, kiegészítő szakaszok ezek, amelyek a látszat és a tapasztalatok alapján semmihez és senkihez sem tartoznak. Illetve papíron bizonyosan, de a gyakorlatban a legkevésbé.

Így aztán nem alap nélkül juthat eszünkbe a bölcs népi megállapítás, mely szerint bajnak, szaharnak nincs gazdája. De menjünk tovább és nézzünk meg egy eladásra váró ház előtti járdát. Vagy éppen egy építkezés mellett avagy egy üres telek mellett futó járófelületet. Az is megeshet, hogy egy üzlet előtt éppen a zárva tartási órák alatt kezd hullani a hó avagy a falevél. Még cifrább lesz a helyzet, ha ugyanez egy hosszú hétvégén történik. Ha ezen intézményekbe bejön csupán csak a járdatakarítás kedvéért egy dolgozójuk, azt bizton sorolhatjuk a csoda kategóriájába. Ugyanez a helyzet üzemek, gyárak, telephelyek esetében is. Csakúgy mint például a jó ég tudja kikhez tartozó iskolák, egészségügyi intézmények, boltok, avagy akár önkormányzati helyek melletti felületeknél. Ezek a munkahelyek anno mind foglalkoztattak egy udvarosi tisztséget betöltő dolgozót. Akinek az volt a fő feladata, hogy az adott épület körül "helyzet" esetén azonnal akcióba lépjen, s biztonságos közlekedésre alkalmassá tegye a rábízott környezetet. Én még láttam, sőt beszéltem is ilyen beosztású honfitársammal. Jó pár éve azonban ezeket a "munkaerőket" leépítették. Ennek nyomán sok városi építmény fest úgy, a sokáig megmaradó nyomok megmutatják, mint amelynek nincs gazdája.

Ha valaki azt állítja, hogy azon intézmények környékéről is azonnal eltakarítják a városi illetékesek mondjuk a havat, amelynek más a tulajdonosa, csak éppen a kritikus pillanatban nem tartózkodik a helyszínen, vagy egyáltalán nem elérhető, az keveset botorkál ilyen gyalogjárókon. S nem mellesleg nem mond igazat. Csak a lakhelyem közvetlen környékén meg tudnék nevezni legalább tíz olyan helyszínt, ahol Tavaszi Olvadásnak vagy (Vizet Árasztó) Szélnek hívják a köztisztaságért felelős és dolgát elvégző beosztottat. Igaz, megesik, hogy a falevelet még a gyakorlatban gazdátlannak bizonyuló házak tájékán is előbb-utóbb összesöprik és elhordják. De ha lesz tél, hó és jég, akkor bárki megfigyelheti egy kiszemelt épület példáján, hogy annak környékét egész télen senki emberfia nem fogja még csak homokkal felszórni sem.

De hát amíg el nem csúszunk a fenti okok miatt, addig ne tulajdonítsunk a leírt állapotoknak túl nagy jelentőséget. Tekintsük olybá, mást úgysem tehetünk, mint a mára kialakult városi lét velejárója. S vigasztaljon az a tudat, hogy ha csúszik is a banánhéj, legalább a legeldugottabb garázsboltban is annyit vehetünk belőle, amennyit csak akarunk. S emlékezzünk arra, mennyivel más volt a járda fekvése ama negyven év alatt, amikor kapni sem lehetett banánt. Vagy csak ritkán és alig. Viszont a héja ennek ellenére ugyanúgy csúszott, mint manapság a gazdáját hiányoló aszfalthoz ragadt falevél.

- T. Szűcs József -