Helyi közélet

2016.08.18. 17:13

Nemzetközi kapcsolatot építenek a táncosok

Berettyóújfalu - Hat nemzet mintegy háromszáz táncosa szórakoztatja az újfaluiakat.

Berettyóújfalu - Hat nemzet mintegy háromszáz táncosa szórakoztatja az újfaluiakat.

Az egymás kultúrájának megismerése mellett idén a hagyományteremtés is célja a II. Berettyó Nemzetközi Néptáncfesztiválnak – tájékoztatta lapunkat Csarkó Imre, az esemény főszervezője. A fesztiválon a tavalyi török győztes mellett, bosnyák, olasz, izraeli, szenegáli és magyar csoportokkal, összesen mintegy háromszáz táncos produkciójával ismerkedhet a közönség a belváros különböző pontjain.

A fesztivál ötlete két éve született, egy lengyelországi látogatáson. Az egyik házigazda, a Bajnóca Néptánc Egyesület a lengyel csoportot akarta vendégül látni a városban. Végül nem csak lengyel, hanem görög, litván, és török táncosokat is megvendégelt.

A csapatok nem csak táncolnak a fesztiválon, hanem megismerik Berettyóújfalu látnivalóit, valamint a többi fellépő csoport kultúráját. – Meg akarjuk mutatni a fiataloknak, hogy érdemes ápolni a hagyományokat, mert ezáltal új, nemzetközi kapcsolatokat is köthetnek – mondta Csarkó Imre.

A vendégek nem csupán a bihari kisvárosban lépnek fel. A bosnyák, az izraeli, az olasz és a szenegáli táncosok a debreceni virágkarneválon is képviseltetik magukat.

HBN–BL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában