Helyi közélet

2016.08.21. 20:50

Farmer Expo - Vásárigazgató: növekedett a szakmai programok iránti érdeklődés

Debrecen - Az idén jelentősen megnőtt a szakmai programok iránti érdeklődés az ország legrégebbi és legnagyobb regionális mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállításán, a debreceni Farmer Expón - mondta el Vaszkó László vásárigazgató vasárnap este, a vásárzárást követően az MTI-nek.

Debrecen - Az idén jelentősen megnőtt a szakmai programok iránti érdeklődés az ország legrégebbi és legnagyobb regionális mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállításán, a debreceni Farmer Expón - mondta el Vaszkó László vásárigazgató vasárnap este, a vásárzárást követően az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint négy nap alatt több mint harminc ezren keresték fel a rendezvényt, ahol mintegy 300 kiállító mutatta be termékeit, illetve szolgáltatásait tizenhatezer négyzetméter kiállítási területen.

Meglepően nagy volt az érdeklődés az idén a vásárhoz kapcsolódó szakmai programok iránt, ami jól mutatja: nagy az igény a tudásra az ágazatban - tette hozzá.

Vaszkó László kiemelte a juhtenyésztési fórumot, ahol az előzetesen regisztrált érdeklődők kétszerese jelent meg, de hasonlóan kimagasló részvétel mellett rendezték meg a mangalica-tenyésztők tanácskozását és a sertéstenyésztők fórumát is.

Emlékeztetett arra, hogy a Farmer Expón írt alá kutatási megállapodást a Debreceni Egyetem mezőgazdasági kara és a mangalicatenyésztők egyesülete a fekete mangalica fajta elismertetése érdekében.

Vaszkó László jelezte: az expó túlterjeszkedett a régió határain. Kérdőíves felméréseik szerint az első két napon főként Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés, és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből érkeztek gazdák és érdeklődők a kiállításra, augusztus 20-án azonban - köszönhetően a virágkarnevál vonzásának is - az ország szinte egész területéről voltak látogatói.

Az idén is szervezetten érkeztek csoportok Erdélyből, a Partiumból és a Felvidékről is - fűzte hozzá.

A debreceni Farmer Expónak természetesen lesz folytatása: a 26. vásárt 2017. augusztus 17-20. között rendezik meg a helyi agrárközpontban - mondta Vaszkó László.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában