Családi titkok darócban

Pancser szociológia, de sok igazság van benne: ha meg akarod ismerni egy nép, egy közösség gondolkodását, köznapi mentalitását, avagy társadalmi viszonyaik egymásra gyakorolt hatását, nézzél tévésorozatokat. Boda István írása.

Még a legbárgyúbb szappanoperában is ott bujkál valami rejtett sajátosság az elrajzolt és nagyon egysíkú figurák jövés-menése árulkodik, észjárásuk suta jellegzetességéről nem is beszélve. Csak félre kell fújni a szappanhab színjátékát s máris kikönyököl a valóság érdesebb és szilánkosabb felülete.

Hogy hazai mai önmagukra mutassak: itt van például a „Munkaügyek” immár eléggé általánosítható késő esti vetítése. Könnyű észrevenni, hogy paródia. Egy életformának a szatírája, humorral, iróniával fűszerezve. Ilyen a mi közhivatali nézőpontunk. Nők, férfiak, akik úgy vannak benne egy mindennapi darálógépben, hogy munkájuk lényege már nem is a közhasznúság, hanem az egyéni létezésmód képtelenségeit variálja. Pedig mindegyikőjük megannyi karakter a közhelyek pólyarongyában. Csak szókincsüket már belepte, megfogta a munkahelyi zsargon rozsdája s ki-ki arra összpontosít, hogy annak minél egyénibb változatát használja.

Mit lehet tenni? Semmit! Ez foglalkozásunk akcentusa, a bürokrácia bendője bármennyit is zabál, telhetetlen. De, vannak árulkodóbb, így leleplezőbb bizonyítékok is: Jim szerint a világ! Bár „családfőnek” eléggé parlagi a filozófiája, nézete a világról mégis általánosítható. Legalábbis az „amerikai” életformában, s még találóbban abban a mikrovilágban, amelyet mind közönségesen családnak szokás neveznünk. Feleség, öt gyerek, s ráadásként sógor és sógornő. Egy fedél alatt élnek, viszonylagos jólétben és ami igen lényeges, a kamera létezésük minden fordulatáról tudósíthat. Hősünk sajátos egyéniség. Egyszerre dolgozik benne az uralkodó és az alattvaló, a férfi fölény és a házastársi kisebbrendűség. Állandó hadiállapotban van hát: hol bizonyítani akar, hol meg töredelmesen alázatot mutat. Néha olyan, mint a pokróc, máskor meg kiragyog belőle a szokatlan gyöngédség. Sőt! Van benne valami természetes gügyeség, aminek egypetéjű ikerpárja a vagány rafinéria. Viselkedése hol sért, hol meg becéz, és ha még hozzátesszük, hogy állandóan játssza az alfahímet, – legalábbis pózait illetően – úgy tűnik, hogy bonyolult jellemmel van dolgunk. De nem Cherillnek, a feleségnek, aki úgy ismeri, mint a tenyerét és nem egyszer manőverezi olyan helyzetekbe, amelyek leleplezik, fölényes önérzetének az orrára koppintanak. Néha persze idegesíti a környezetét és a nézőt is. Szokásai olykor már-már a mánia határát súrolják. Mint makacs ragaszkodása a modortalansághoz. Sőt illetlenségéhez, ami otthoni jelenlétének következetes ízléstelenségére utal. Pacuha otthonkájában észre sem veszi, hogy keze milyen megszokott mozdulattal vakarja a hátsóját, miközben felesége emeli égre a szemét, hogy Jim, jaj, csak azt nem, de hát ez már nála reflex. Vagy ahogy ő hetykén büszke rá, egyéniségének a velejárója, arról a családi titokról nem is beszélve, aminek egyszerre van hangja is – meg Bölcs Salamon mondá – szaga is. Dana /a sógornő/ szerint ez megint csak Jim egyéniségének a kifejezője. Igaz, ki tagadhatná, hogy ilyesmi még a legpedigrésebb családban is megesik. Bár az amerikai filmiparban – miként a szexualitásnak is – túlságosan nagy teret szentelnek. Őriz a fáma idevágó esetet is: az ifjú férj egyhetes boldog nászútjukon kéjesen nyújtózik édes kis felesége mellet, amikor a rekeszizom hangosan elszólja magát. Zárdában nőtt neje elképed, mire párja atyáskodó rámosolyintással: drágám, mától fogva semmi titkunk egymás előtt! Hát, Jiméknél is valahogy így! Állandó fény és árnyjáték az életük, egy biztos : nem unatkoznak. A jó házasságnak – minden szereplője mellett – mégis csak ez a legnagyobb titka. A sorozat rejt efféle tanulságot is…

- Boda István -