„Az évad fárasztó volt, de gyönyörű”

Debrecen - Számos jelentős, kedvére való szerepben játszott a mögötte álló évadban, de a kisebbeket is szereti. Interjú Oláh Zsuzsa Jászai-díjas színésznővel.

Beszélgetésünk a fergeteges tempóban rendezett legutóbbi „Karnyóné” előadás utáni napon, kora délelőtt zajlott le. Az előadás mindössze egy órás, de fizikailag is erősen igénybe veszi a színészeket. Az első kérdés ilyenformán nem pusztán udvariaskodás.

Kedves művésznő, kipihente magát?

Oláh Zsuzsa: Szerencsére, igen. Az előadás fizikálisan és szellemileg egyaránt kimerítő, mert nagyon nehéz a szöveg, sűrű, tömény az anyag. Mondhatom, a Karnyóné életem egyik legnehezebb szerepe. Ugyanakkor borzasztóan hálás, és nagyon szeretem játszani. De az egy óra kiveszi belőlem az energiát, úgy kell magamat „összekaparni.”

Hol helyezi el ezt a szerepet pályája értékrendjében?

Oláh Zsuzsa: Nagyon magasan! Igaz, megkínlódtam vele, de nagyon jó volt a próbafolyamat. Tartalmas, remek munka folyt, ami szakmailag sokat jelentett számomra, annál is inkább, mert a rendező olyan értékeket képvisel, amelyekben én nagyon régóta hiszek. Minden előadás alkalmával olyan magasra tette a lécet, amit az ember rutinból nem tud átugrani.

Egyszóval ez a szerep nagy kihívás volt számomra, ezért nagyon örülök, hogy ilyen szép és rangos feladatot kaptam.

Édesapja, Oláh György kiváló komikus volt, nagy nevettető, de megállta a helyét bármilyen műfajban. Ön komikának tartja magát?

Oláh Zsuzsa: Komikai vénám is van, ugyanakkor drámaival is rendelkezem. Édesapám talán minden előadását láttam. Sok mindent örököltem tőle, a temperamentumot, a vérmérsékletet. Mellesleg a nagy szókimondó természetemet is…

Pályáját Pécsett kezdte. Mióta van Debrecenben?

Oláh Zsuzsa: Pécsett tíz évig voltam, egy évre Egerbe szerződtem, a Csokonai színháznak lassan huszonnégy éve vagyok tagja.

Reméljük, nem is szándékozik váltani. Azért kérdem, mert a fia fővárosi színházhoz került.

Oláh Zsuzsa: A fiam most végzett a Színművészeti Egyetemen, s az Örkény Színházhoz szerződött. Ez nagyon boldoggá tesz. De énnekem, amíg ilyen szép feladatokat kapok, mint ebben az évadban, eszem ágában sincs váltani!

Vessünk akkor egy pillantást az évadra.

Oláh Zsuzsa: Játszottam a Rómeó és Júlia dada szerepét, ami szintén fantasztikus élmény számomra, feladatot kaptam a Nyolc nő című darabban. De szívesen emlékszem a Marica grófnőre is. Bozsenát játszottam, ez egy vicces prózai szerep.

Felidézné az utóbbi évek kiemelkedő alakításait?

Oláh Zsuzsa: Könnyű dolgom van, mert az idei szerepeket mind megemlíthetem. Tavaly a Régimódi történetben az egyik nagymamát alakítottam, ami kifejezetten drámai. Az is szívem szerinti feladat volt. Szabó Magdát különben is imádom játszani. Hirtelen ennyit. De a kis szerepeket is szeretem. Lehet, hogy az elején puffogok, de aztán úgy csinálom, hogy jól érezzem magam bennük, mert feltételezem, hogy akkor a néző is jól fogja magát érezni.

Minden színháznak van egy domináns stílusa, de ez rendezőként eltérő. Hogyan tud a színész alkalmazkodni a különböző felfogásokhoz? Vagy éppen attól színész, hogy alkalmazkodjon?

Oláh Zsuzsa: Lassan a 34. évemet taposom a színészi pályán, tehát nagyon sok rendezővel dolgoztam. Meg kell tanulni az együttműködést.

Nekem inkább a felkészüléssel van gondom, nem a stílussal. Ha a rendező felkészül, akkor megkönnyíti a színész dolgát. Ha nem, akkor a próba csak kínlódás. Én azt szeretem, az ad nyugalmat számomra, ha a rendezőnek az első perctől kezdve van elképzelése a darabról, mert én rendező nélkül igazából nem tudok dolgozni. Ha én neki hiszek, akkor – képletesen szólva – simán be tud vinni az erdőbe, ahonnan egy idő múlva kézen fogva jövünk ki. A „Karnyónét” Méhes László rendezte. Ő az én korosztályomhoz tartozik a Horvai-osztályban végzett, egy évvel utánunk, de már a főiskolán ismertük egymást. Több évig dolgozott a Vígszínházban, aztán a József Attila Színház igazgatója volt. Mostanában különböző színházakban rendez, már jövőre is teli van munkával. Úgy tűnik, jövőre nem fér bele a programjába, hogy itt is dolgozzon.

Könnyen tanul?

Oláh Zsuzsa: Azt vettem észre magamon, hogy az idő múlásával egyre nehezebben.

Gondot okozna, ha most arra kérnék, hogy este játssza el tavalyi szerepét a Régimódi történetben?

Igen! Vannak színészek, akik egy pillanat alatt fel tudják idézni a régebben tanult szöveget, én nem: amikor már nem játszom, hamar elfelejtem, s helyet adok az agyamban a következőnek. Bár tavaly volt egy műsorunk, amelyben nekem egy Szabó Magda-monológot kellett előadnom a Kígyómarásból, s előjött a szöveg, pedig tíz éve játszottam utoljára. Ezen magam is elcsodálkoztam. Úgy képzelem, hogy a tanult szövegek valahol elraktározódnak a sor végén. De minden színésznek másképp működik az agya.

A monológról jut eszembe, az előadó-művészet nem foglalkoztatta?

Oláh Zsuzsa: Nem! Imádom a verseket, és nagyon szerettek szavalni, de engem már a főiskolán sikerült begörcsöltetni, a bizonytalanságot belém táplálni. Lehet, hogy ezt már bebeszélem magamnak. Talán ki kellene próbálnom.

Már tudja a jövő évi feladatait?

Oláh Zsuzsa: Még nem, de gondolom, hogy a napokban ki fog derülni.

- Bakó Endre -