Helyi közélet

2016.04.22. 16:05

Ösztöndíjat kaptak a legjobb joghallgatók, mutatjuk a névsort is

Debrecen - 49 hallgató vehette át a Debreceni Egyetemen az Igazságügyi Minisztérium Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíját.

Debrecen - 49 hallgató vehette át a Debreceni Egyetemen az Igazságügyi Minisztérium Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíját.

Az Igazságügyi Minisztérium 2015 novemberében mutatta be a „Jogászképzés színvonalának emelését célzó programokat”, amely alapján a Kormányzat az idei költségvetésben 500 millió forintot különített el a jogászképzés színvonalát emelő programok támogatására.

- Az igazságügy egyik stratégiai célkitűzése, hogy szakmailag felkészült kollégák kerüljenek ki az egyetemekről. Olyan fiatalok, akik képesek a konfliktusok kezelésére, hiszen egy társadalom csak így lehet sikeres és versenyképes – mondta Vízkelety Mariann. Az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára az ösztöndíjátadó ünnepségen kijelentette: meggyőződése, hogy ma Magyarországon nincs jogásztúlképzés, de fontos, hogy ne csak elegendő, hanem jobb és képzettebb legyen a következő generáció.

Bartha Elek oktatási rektorhelyettes beszédében felidézte a jogászképzés több évszázados debreceni hagyományait, kiemelve azt a néhány évtizedet, amikor kényszerűen szüneteltetni kellett a kar működését. 20 évvel a képzés újraindítása után a kar egyre népszerűbb, mutatja ezt az is, hogy idén csaknem 10 %-kal nőtt az ide jelentkező leendő joghallgatók száma.

- Örömteli alkalom ez a mai nap a jogi karok, elsősorban a vidéki fakultások életében, hiszen legtehetségesebb hallgatóikat az Igazságügyi Minisztérium ösztöndíj-támogatásban részesíti, elismerve eddigi teljesítményüket, illetve mindezzel további kiváló eredmények elérésére ösztönözve őket – fogalmazott köszöntőjében Szabadfalvi József, az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja.

Kimagasló tanulmányi eredménye és szakmai teljesítménye alapján a Debreceni Egyetem 62 hallgatója nyújtott be pályázatot, közülük 49-en jártak sikerrel. Ők részesülhetnek a Nemzeti Kiválósági Ösztöndíjban, amelynek összege 5 hónapon át havi 50.000.- Ft.

Az ösztöndíjnak köszönhetően a Debreceni Egyetemen tanuló joghallgatók szakmai munkáját több mint 12 millió forinttal támogatja a Kormányzat.

- Debreceni Egyetem -


A hallgatók névsora:

1. Nagy Nelli

2. Török Enikő (Pataki)

3. Tóth Marcell Máté

4. Csákó Tímea

5. Takács Dóra

6. Biczó András

7. Buzás Norbert

8. Bazsó Gábor

9. Batta Júlia Dóra

10. Bene Enikő Inge

11. Gulyás Lilla Tünde

12. Gajdos Martina

13. Tatos Csilla

14. Kányási Nikolett

15. Jakab Viktória

16. Prekup Dorina

17. Borza Helga Dorttya

18. Pesci Marco

19. Pándi Gergő

20. Széles Krisztina

21. Kiss Gergely

22. Németi Orsolya

23. Horváth Bettina

24. Rácz András

25. Szilágyi Szabolcs

26. Kisgyörgy Martin

27. Földvári Eszter

28. Gaál Szilvia

29. Kovács Evlein

30. Auner Tamás

31. Kristóf Nóra

32. Dankó Gréta

33. Antal Zsófia

34. Gyurkó Brigitta

35. Szabó Dorella

36. Papp Bettina Ilona

37. Kuprák József

38. Németi Edit

39. Turzó László

40. Vara Dóra

41. Polák András

42. Balázs Dávid

43. Vásári Anikó

44. Kozma Márió

45. Engi Éva

46. Falusi Bernadett

47. Bodó Kitti

48. Kiss Réka

49. Gábri Angéla


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában