Olvasói levél: Széchenyi a mának is üzen

Hajdúszoboszló - Április 7-én volt 156 éve Széchenyi István halálának. A „legnagyobb magyar” idegrendszere az 1848-as forradalom bukása miatt összeroppant.

Háziorvosa, Balogh Pál kérésére 1848 szeptemberében a döblingi elmegyógyintézetbe került. Innen csak 1850-ben távozott el, amikor a Bécsben tartózkodó családját meglátogatta. 1853-ig súlyos betegen a külvilágtól teljesen elzárkózva élt. Ebben az évben fogadta Lonovics József érseket – régi lelki barátját –, aki politikai állásfoglalása miatt száműzetésben élt Ausztriában. Az érsek és másik lelki támasza, Stanislaus Albach ferences apát nagymértékben hozzájárult a gyógyulásához. Az érsek figyelmeztette Széchenyit: elbizakodottság és bűn is, ha valaki azt hiszi, hogy a gondviselés ellenében egyetlen ember képes milliók sorsát irányítani, így értük egymaga felelős lehet. Széchenyi ugyanis önmagát tartotta felelősnek a forradalom bukásáért.

1857 februárjában kezdte Önismeret című írását, amely később a Nagy magyar szatíra néven vált ismertté. Ebben feltárja gyermekkorát, és a katolikus egyházzal való kapcsolatát. 1857 áprilisában a kézirat témáját megváltoztatja. Ekkor – Ferenc József magyarországi utazása miatt is – a politika kerül előtérbe. Hangsúlyozza, hogy „jaj azon nemzetnek, melyek kormánya nem a realitás és történelmi tapasztalat talaján áll, hanem emészthetetlen teóriák és kísérletek alapján zsarnokian uralkodik”.

Az a Széchenyi, aki 1848 előtt mindent megtett, hogy Béccsel ne forduljanak szembe, a forradalom leverését követő halálos ítéletek és Ferenc József abszolutisztikus uralkodása miatt Döblingben egyre erősebben ostorozza a bécsi udvart. A Nagy magyar szatírában Alexander Bach szörnyű tetteit rögzítette, a császárt pedig a magyar nemzet gyilkosának tartotta. A kéziratból Szőgyén Marichnak felolvasott, aki azt mondta, a könyv megjelenése súlyos következményekkel járhat. Széchenyi azonban kijelentette: „67 éves vagyok már, meddig éljek még”.

Széchenyi a Blick című könyvében már visszafogottabban szól, a császárt nem vádolja, de Bachhal szemben élesen fellép. A Blick kéziratát Béla fia kicsempészte Londonba, ott a könyv megjelent (Ausztriába és Magyarországra is eljutott). Széchenyi 1860 januárban és februárban megírta a Diszharmónia és vakság című könyvét, amelyben az eddigieknél is élesebben bírálja a bécsi udvart. Ha a hatalom gyakorlói vakok, a népek pedig rövidlátással vannak megáldva – fogalmaz –, akkor lehetetlen harmóniát teremteni. Az 1860. március 3-i házkutatás után Széchenyi arra jutott, hogy már nem tud hasznára lenni a nemzetnek: április 7-én befejezte földi életútját. De tettei, gondolatai ma is élnek.

- Dr. Takács Imre Széchenyi-kutató, Hajdúszoboszló -