Helyi közélet

2016.04.22. 12:46

Egy csipetnyi Nigéria, fakanálnyi Ecuador

Debrecen - Nemzetközi főzőnapot tartanak pénteken a Debreceni Egyetemen.

Debrecen - Nemzetközi főzőnapot tartanak pénteken a Debreceni Egyetemen.

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg az International Food Day-t. A kollégiumok közötti téren déltől tizenöt nemzet hallgatói mutatják be hazájuk konyháját, az ételspecialitásokat zsűri is értékeli és díjazza – olvasható az egyetem közlésében.

Fakanalat ragadnak többek között az egyetem nigériai, indiai, ecuadori, japán, iráni, vietnámi és svéd diákjai, akik az ízek mellett autentikus viseletekkel, zászlókkal, zenével engedik az érdeklődőket „megízlelni” nemzetük értékeit, hagyományait.

A kóstolójegyek árából befolyt összeget jótékony célra ajánlják fel. Tavaly háromezren látogattak el az eseményre és több mint nyolcszáz ezer forintot gyűjtöttek beteg gyermekek javára. Az idei program eseményeit az FM90 Campus Rádió a helyszínről közvetíti 12 órától.

Hazánkban a Debreceni Egyetemen tanul a legtöbb külföldi hallgató, 2000 óta megötszöröződött a számuk. Az összhallgatói létszám 14 százaléka külföldi, ez több mint négyezer diákot jelen.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában