„Soha nem akartam színész lenni”

Debrecen - A Magyar Televízió már a múlté, de továbbra is sok feladata van Mohai Gábor előadóművésznek. Interjú.

Országos szavalóversenyek nyerteseként előadóművészi működési engedélyt kapott, s bár minden adottsága megvolt hozzá, soha nem akart színész lenni. 1978-ban a Magyar Rádió, egy évre rá a televízió kötelékébe lépett. Huszonhét éven át párhuzamosan szerepelt mindkettő műsoraiban, majd a Bartók Rádió Muzsikáló reggel című adását, s a Duna TV kulturális műsorait is vezette. Előadóestjein a mai napig telt házak várják szerte az országban.

(A DAB székházban a napokban Petőfi-esttel fellépő művésszel készült interjúban 50 éves ismeretségünk okán tegeződünk.)

Hirtelen lettél országosan ismert, azelőtt „csak” a debreceni verskedvelők körében voltál igen népszerű. Nemrégiben pedig már egy közkedvelt televíziós vetélkedő egyik kérdésére – bársonyos hangú bemondó, előadóművész – a te neved volt a válasz. Pestiesen szólva: ez azért nem semmi!

Mohai Gábor: A versek szeretetét Debreczeni Tibornak köszönhetem, a ma, 87 évesen is igen aktív, neves előadóművész, drámapedagógusnak. Ő volt a gimnáziumi magyar tanárom, aki az első órákon nem azt kérdezte tőlünk, hogy hívnak, hanem ki a kedvenc költőd? Én akkoriban még nem nagyon tudtam egy verset sem, ám otthon a Petőfi kötetet levettem a könyvespolcról, betanultam néhány verscímet, és amikor a következő órán rám került a sor, nagy bátran azt mondtam, ő a kedvencem. Ekkor a tanár úr a kezembe adott egy Petőfi verset, mondván, olvassam el, majd a végén megjegyezte: nem is olyan rossz! Hát még ha jobban ismertem volna a költőt! Később már versmondó versenyekre is jártam, amelyek közül a legutolsó országos megmérettetésen azok szerepeltek, akik az előzőeket megnyerték – ott is első lettem… A szüleim egyébként orvosnak szánták, s bár jelentkeztem az egyetemre, tudtam, hogy nincs esélyem. Egyrészt, mert ugyan minden más tantárgyból ötösöm volt az érettségin, matekból szégyenszemre 2-esre álltam, másrészt pedig az előadóművészin kívül eszem ágában sem volt más pályát választani.

A Debreczeni Tibor által alapított József Attila Irodalmi Színpad tagjaként ismert meg a debreceni közönség, majd a Csokonai Színházban eltöltött néhány év alatt egyre bővült a kedvelőid köre. Mégis elhagytad Debrecent.

Mohai Gábor: Igen, a rádiónál annak idején több mint 2 ezer jelentkező közül esett rám a választás – de ne szaladjunk ennyire előre. A Csokonai Színházban Szabó Magda Kiálts, város! című darabjának egyik szereplője megbetegedett, s engem kértek meg, ugorjak be helyette. Annak ellenére, hogy a színház igazából soha nem lett a szívem csücske, néhány évig mégis itt maradtam, mígnem a Bál a Savoyban című operettben kapott kisebb szerepemben a színfalak mögött figyelő Máriáss Melinda kolléganőm – Isten nyugosztalja – nekem szegezte a kérdést: Miért nem mész te rádióbemondónak ezzel a hanggal? Egy hét múlva már jelentkeztem is az éppen akkor közzétett felhívásra.

Bizonyára érzékenyen érintett, amikor a televíziónál megszüntették a bemondói státuszt. A rádiózás lehetősége azonban szerencsére megmaradt.

Mohai Gábor: Természetesen – annak ellenére, hogy az utóbbi időben szinte már csak arra használtak minket, bemondókat, hogy elválasszuk egymástól a két reklámot. Az akkori főnökök úgy döntöttek, hogy már nem trendi a „bemondóság”, hiszen a kereskedelmi televíziókban sincsenek bemondók. Mostanában azt is többször hallani, hogy Petőfi Sándor sem divat. Pedig – hogy Nagy Lászlót idézzem: „A költői vakmerőségnek nincs köze máig sem a divathoz”. Nekem felajánlottak egy más munkakört az Magyar televízióban, de nem fogadtam el, mert szerencsére azonnal visszahívtak a Magyar Rádióba, és azt választottam.

Fotó: Kenyeres Ilona

Ha jól tudom, pár éve Acél Anna kolléganőddel együtt arra akartak kötelezni, hogy beszédtechnika órákon vegyél részt. E foglalkozásokat az a kollégád tartja, akinek már gyermekkorában is te voltál a példaképe, tőled tanulta a szép, magyar beszédet. Eleget tettél ennek a – enyhén szólva is – megalázó felszólításnak?

Mohai Gábor: Nem. Természetesen nem a kolléga-tanár ellen volt kifogásom, hanem a helyzetet nem tartottam elegánsnak.

Az előző „felkérés” már csak azért is érdekes, mert az utóbbi években tagja voltál az MTVA Anyanyelvi, Mikrofon és Képernyő Bizottságának is.

Mohai Gábor: Ennek a bizottságnak Acél Annával – a bizottság elnökével – a Montágh Testület nevet adtuk, természetesen azt követően, hogy személyesen felkerestük a felejthetetlen, nagyszerű „beszéd-professzor” Montágh Imre szintén logopédus özvegyét, Montágh Nellit és engedélyt kértünk a névhasználathoz.

Ha már itt tartunk: tanítani nem lenne kedved? Keresve sem találhatnának jobbat nálad, hiszen az ehhez szükséges valamennyi feltétellel, adottsággal rendelkezel.

Mohai Gábor: Nem tudnék tanítani és kedvem sincs hozzá. Ha bármikor kérnek tőlem szakmai tanácsot, megtiszteltetésnek veszem. Az is előfordul, hogy ha olyan kollégától hallok valamit helytelenül mondani, akit egyébként alkalmasnak, tehetségesnek tartok – felhívom, és finoman figyelmeztetem. Megköszöni, én pedig örülök, hogy segíthetek. Persze vannak olyanok is, akikkel állandó telefon-összeköttetésben kellene lennem – ám rajtuk úgysem lehet segíteni.

Évek óta irodalmi esteket szerkesztesz és mutatsz be, ilyen a CD-n is megjelent József Attila szerelmes verseiből készült összeállítás, vagy a mostani Petőfi-est. De említhetnénk a Szárnyakon fekszem címűt, mely a Nagy Lászlóhoz és Szécsi Margithoz fűződő kapcsolatodból született.

Mohai Gábor: Be kell vallanom, hogy amikor diákként elkezdtem verset mondani, és egy költemény fölött női nevet láttam, azonnal tovább lapoztam. Azt mondtam, nekem egy nő ne írjon verset, a versírás férfimunka. Ezt az ostobaságomat szerencsére nagyon hamar beláttam. Egyszer itt, Debrecenben hallottam egy verset, amelyről nem sejthettem, ki írta, mivel kissé késve léptem a terembe, miután már elhangzott a szerző neve. S mikor megtudtam, hogy a költő Szécsi Margit, hosszú időn át szinte naponta beültem az egyetemi könyvtárba Szécsit kutatni. Elolvastam mindent, amit addig írt, s amit róla írtak. Megszereztem valamennyi kötetét, s összeállítottam egy előadóestet a verseiből. Tudtam, hogy Nagy László felesége. Remegve hívtam fel az Élet és Irodalomnál Nagy Lászlót, akit már akkor minden idők egyik legnagyobb költőjeként tiszteltem, s ő megadta a telefonszámukat és a lakáscímüket. Attól kezdve havonta kétszer vonatoztam Pestre. Margitka megismertetett a Sebő együttessel, és kis idő múlva a debreceni Művész moziban elhangzott a Reményteljes nyomorúság című előadóestem Szécsi Margit verseiből, Sebőék közreműködésével. Azóta Szécsi Margité mellett több költőnő verseit is mondom.

Jelenleg mi tölti ki az idődet?

Mohai Gábor: Ami rádiós munkáimat illeti, a Bartók Rádióban vannak feladataim. Szombat délutánonként a hangverseny-sávban konferálok és minden kedden a Magyar Rádió Márványtermében vezetem a kamara koncerteket. A Kossuth Rádióban a déli harangszó előtti helytörténeti ismertetőket mondom, egy éve pedig felkértek az első magyar katolikus televízió, a Bonum TV „hangjának”, ahol bemondói, műsorvezetői feladatokat is ellátok. Gyakran hívnak rendezvények moderátorának és természetesen itt van az örök szerelem: a versmondás. A következő hónapokban újabb két verses CD-t szeretnék megjelentetni. Az egyiket Kondor Béla verseiből állítottam össze, a másikon pedig a József Attila-díjas költő, Villányi László: Vivaldi című, szerelmes versekből álló kis kötetét mutatom be, természetesen Vivaldi zenéje hangzik fel a költemények között.

- Kenyeres Ilona -

Névjegy: Mohai Gábor rádió- és televízió bemondó, előadóművész

Születési hely:

Tanulmányok:

Verses CD-i:

Díjak: