Helyi közélet

2016.03.24. 12:53

Példátlan összefogást hozott a Loki-szurkolók tragédiája

Debrecen - Már másfél millió forint gyűlt össze a jótékonysági árverésen.

Debrecen - Már másfél millió forint gyűlt össze a jótékonysági árverésen.

Az egész országot megrázta a hír: február 27-én, a Békéscsaba–DVSC-TVP női kézilabda mérkőzés után négy debreceni szurkoló szenvedett balesetet. Az elkerülhetetlen ütközés következtében hárman életüket vesztették, az egyetlen túlélőre hosszú gyógykezelés vár. A tragédia minden képzeletet felülmúló összefogást eredményezett a magyar sportéletben.

A Veszprém volt az első

A dvsckezilabda.hu tájékoztatása szerint a legmagasabb áron Tőzsér Dániel meze kelt el, a Queens Park Rangers debreceni nevelésű légiósának dedikált dresszéért a Szertár Sportbolt tulajdonosa kínált 100 ezer forintot. Az akciót elindító MVM Veszprém mezt a hevesi Báder Csaba vette meg 86 ezer forintért.

Nagy sikere volt, Berettyán Péter FIFA-kerettag játékvezető asszisztens felajánlásnak, aki a Manchester Unitedben játszó Anthony Martial dedikált mezét kínálta fel jótékony célra, ezt a KKrisz néven licitáló szurkoló szerezte meg 52 ezer forintért. Az Ady Endre Gimnázium kollektívája 50 ezer forintot gyűjtött össze, hogy megvehesse az iskola által felajánlott serleget, amit az intézmény leány kézilabda csapata nyert az idei Diákolimpia országos döntőjében. Ugyanannyit ajánlott az Otthon Centrum Ingatlaniroda a mosonmagyaróvári szurkolók által felajánlott gyűjteményért.

A rendhagyó árverésen összesen 1.168.000 forint értékben licitáltak az érdeklődők, ehhez jön a Dzsudzsák Balázs által küldött 300 ezer forint, valamint az ultrák által összegyűjtött több, mint 100 ezer forint. Így az áldozatok családjai, illetve a balesetet túlélő Pikó Tamás megsegítésére gyűjtött összeg meghaladta a másfélmillió forintot!

Aki nem vett részt a licitáláson, de szeretne részt venni az összefogásban, s akár kisebb összeggel is szeretne segíteni, az még most is megteheti.

HBN


Még lehet utalni

Az alábbi OTP-számlára befizetéssel vagy átutalással juttathatnak el pénzt.

KEDVEZMÉNYEZETT: Kocsordi Zsolt

SZÁMLASZÁM: 11773384-02176394

MEGJEGYZÉS: ADOMÁNY


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában