Helyi közélet

2016.03.08. 09:32

Megvan a döntés: jogerősen is védett lett a Golgota

Debrecen - Másodfokon is megállapították Munkácsy Golgotájának védettségét. A szakemberek szerint a jogerős döntés után nagy viták várhatók arról, hogy le kell-e leplezni a Déri Múzeumban bársonnyal letakarva őrzött Golgotát - írja a Magyar Idők.

A hírt a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ közölte a lappal hétfőn. Ez azt is jelenti, hogy a festményt csak külön engedéllyel lehet kivinni az országból, de még a Déri Múzeumból is más helyre szállítani, miközben az állam élhet elővásárlási jogával. A Műtárgy-felügyeleti Iroda időnként ellenőrizheti majd a műkincset, illetve a tulajdonosnak, Pákh Imrének hozzáférhetővé kell tennie azt kutatási, kiállítási célokra - számol be a Magyar Idők.

A Golgota most letakarva áll a Dériben. A Forster Központ azt nem mondta meg, hogy törvényi kötelessége-e leleplezni a képet a tulajdonosnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában