Helyi közélet

2016.03.24. 17:26

Elment a nagybőgő művésze, Saru Károly

Debrecen - Súlyos betegség következtében 2016. március 14-én elhunyt Saru Károly nagybőgő művész, nagybőgős generációk nemzetközi hírű tanára.

Debrecen - Súlyos betegség következtében 2016. március 14-én elhunyt Saru Károly nagybőgő művész, nagybőgős generációk nemzetközi hírű tanára.

1943-ban született Budapesten. Felsőfokú nagybőgő tanulmányait Tibay Zoltánnál végezte a budapesti Zeneakadémián. 1960-tól 1972-ig a Fővárosi Operettszínház Zenekarában dolgozott, majd 1972-től a Budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar szólamvezető nagybőgőse volt. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar docense, 1975-től nyugdíjba vonulásáig dolgozott a debreceni felsőfokú nagybőgős oktatásban. Személyéhez kötődik a 26 alkalommal megrendezett, Európában egyedülálló Debreceni Nemzetközi Nagybőgő Találkozó. Tagja volt a nemzetközi Nagybőgős Társaságnak, amelynek magyarországi referenseként tevékenykedett.

A Zeneművészeti Kar korszakot meghatározó vonós tanára mind tevékenységével, mind személyes habitusával, emberségével elévülhetetlen érdemeket szerzett, nagyban hozzájárult a debreceni zenei felsőoktatás fejlődéséhez. Emlékét szeretettel őrizzük.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában