2016.03.20. 19:58
Banyatankkal
<em>Szégyen a futás, de hasznos! – tartja a mondás, melyet én most egy kissé átköltve azt mondom: Szégyen a „banyatank”, de hasznos! Gondolom, azt mindenki tudja, hogy e „kedves” kifejezés arra a – főleg idősebb hölgyek tulajdonát képező –, kerekeken guruló, kisebb-nagyobb terhek cipelésére kifejlesztett bevásárló szatyorra vonatkozik, melyet az érintettek időnként igen nagy előszeretettel húznak maguk után.</em> Kenyeres Ilona írása.
Szégyen a futás, de hasznos! – tartja a mondás, melyet én most egy kissé átköltve azt mondom: Szégyen a „banyatank”, de hasznos! Gondolom, azt mindenki tudja, hogy e „kedves” kifejezés arra a – főleg idősebb hölgyek tulajdonát képező –, kerekeken guruló, kisebb-nagyobb terhek cipelésére kifejlesztett bevásárló szatyorra vonatkozik, melyet az érintettek időnként igen nagy előszeretettel húznak maguk után. Kenyeres Ilona írása.
Hogy aztán mennyire örülnek a lelkük mélyén e segédeszköznek, esetleg bántja-e őket, hogy már nem bírnak úgy cipekedni, mint régebben, az mindenkinek magánügye, ugye… Mivel jómagam se fiatalodom, nemrégiben beszereztem magamnak egy bevásárlás-könnyítő húzóalkalmatosságot, amit emelt fővel bár, de néha kissé rogyadozó lábbal húzok magam után. Menet közben azonban egyre inkább arra jöttem rá, hogy semmi kivetnivaló nincs abban, ha magam mögött gurítom a szatyrot, hiszen ahogy elnéztem, nálam fiatalabbak is használnak ilyet. Még az sem szegte kedvemet, hogy egy alkalommal egy magát igen előkelő úrhölgynek képzelő ismerősöm ajkát – igencsak megvető pillantás kíséretében – egy „Jesszusom!” kiáltás hagyta el, amint elrobogtam mellette a járdán a tankommal. Hja kérem, akinek életében soha nem kellett bevásárolni, főzni, mosni, takarítani, mert mindezekre az alantas munkákra megvolt a saját személyzete, s akit mindenhová autóval visznek-hoznak, annak valóban sokkoló lehet egy húzós szatyor látványa. Az egyik üzlet kedves pénztárosnőjével néha váltok egy-két szót, többet nem is lehetne a nagy forgalom miatt. Mielőtt felpakolom a kosarat a pénztár előtti pultra, mindig illemtudóan bemutatom neki a húzós szatyromat is, hogy lássa, nem loptam semmit. Legutóbb egy ételhordót is vásároltam, mire megkérdezte, hogy kérek-e róla számlát. Nem kérek, köszönöm, mondtam, majd visszakérdeztem: mert van, aki az ételhordót számlára vásárolja? Hogyne, mondta, a különféle otthonok, ugye… Ja, mondom, én csak a saját otthonomnak veszem, majd elviccelődtünk, milyen jó is, ha az ember jól érzi magát az otthonában, vagyis hát ugye, szóval, no, mindenütt jó, de a legjobb otthon… Bevallom, azért nagy megnyugvással töltött el, hogy feltételezték rólam – legalábbis még egyelőre – hogy inkább gondozó vagyok, mint gondozott…
