Helyi közélet

2015.10.09. 13:23

Új megközelítés a gyógyszerfejlesztésben

Debrecen - Közös kutatásokat végez a Debreceni Egyetem és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont.

Debrecen - Közös kutatásokat végez a Debreceni Egyetem és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont.Háromszáz millió forintos támogatás keretében valósul meg a kémia, a biokémia, a molekuláris biológia, a farmakológia és az állattenyésztés területét összefogó projekt, ami a krónikus stressz és az öregedéshez kapcsolódó betegségek kezelésében hozhat eredményeket.

Dr. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy mivel ez az új rendszerbiológiai szemléletű gyógyszerfejlesztés az élelmiszerek vagy a hagyományos gyógyászati ágakban megtalálható gyökerekre támaszkodik, rendkívül jó esélyeket rejt magában. Az egyetemen finanszírozott kutatásba fiatal kutatókat is bevonnak, valamint a vállalt öt nemzetközi kutatási pályázatból kettőt jövő év végéig el is készítenek.

Itthoni tendencia

Hazánkban az idősek száma folyamatosan nő, míg az össznépességé csökken. A tipikusan öregedéssel összefüggő elváltozások – Alzheimer és Parkinson-kór – jelenleg gyógyszeres terápiákkal nem gyógyíthatóak, csupán az előrehaladást lehet lassítani. A stressz okozta megbetegedések közül a szívproblémák, az infarktus, a gyomorfekély, a magas vérnyomás és annak következményei, illetve a krónikus alvászavar a legjellemzőbbek.

HBN–VK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában