Olvasói levél: A gondozónők védelmében

Debrecen - A Baptista Szeretetszolgálat egykori gondozónőjeként szólok hozzá a sajtóban megjelentekhez.

Köztudott, hogy a Magyar Államkincstár az ellenőrzése során hiányosságokat tapasztalt szolgálatunknál, ezért a normatív állami támogatás folyósítását felfüggesztette, amely egy része az idősellátást érintette. A gondozási naplóban foglaltak nem mindig fedték a valóságot, ennek okát a gondozónők nem megfelelően végzett munkájában keresték. Más helyett nem tudok nyilatkozni, annyit azonban el kell, hogy mondjak, hogy gondozónői pályafutásom alatt, kollégáim zömét rendes, becsületes, tisztességes embernek ismertem meg, akik néha túlzottan is önzetlenül tették a dolgukat. Azok pedig, akik nap mint nap nem pörögtek ezerrel is, ellátták munkájukat a megfelelő szaktudás birtokában.

A követelmények véleményem szerint irreálisak voltak. Naponta kilenc ellátottat kellett felkeresnem a város különféle területein, helyettesítésekkor ez a létszám olykor tíz fölé is felkúszott. Szinte mindegyik ellátott igényelte volna a napi egy óra gondozást, ami józan paraszt ésszel számolva is napi kilenc óra, és még nem számoltam az utazást, és az ebédidőt. Így kénytelen voltam a gondozási időből lecsípni, és kissé felturbózva dolgozni, ami ugye a munka hatékonyságának rovására ment, – későbbiekben pedig az egészségemére. Voltak váratlan helyzetek is, amikor meg jól kicsúsztam az időből, mert a lelkem nem engedte magára hagyni az idős embert. Meg voltak határozva milyen tevékenységeket lehet felvezetni a gondozási naplókra, ám a valóságban nagyon sokféle dolgot ezekbe a kategóriákba nem lehetett beerőszakolni. Arról nem is beszélve, hogy mindezt minimálbérért, nyúlfarknyi pótlékkal megspékelve tettük. Mivel évek óta dolgozok szociális terülten, nyugodt szívvel elmondhatom, hogy az ott dolgozók zömének szeme előtt a rászoruló ember lebeg, nem pedig a jó zsíros kis állás, ami mellesleg nem mondható annak. Vagy rossz cégnél dolgoztam, máshol talán több a bér?

Jó lenne ezt az áldatlan állapotot megszüntetni, mert nem jó ez így senkinek. Egyre több az idős ember, aki ellátásra szorul, ez tény, nincs mit ezen szépíteni, és azt hiszem kötelesség is ellátni őket nem pedig magukra hagyni problémáikkal. Az állam, az önkormányzat mindezt nem tudja felvállalni, nincs is ezzel semmi gond, erre valók a különféle alapítványok, civil szervezetek. A házi segítségnyújtás nagyon jó találmány, csak egy kicsit korszerűsíteni kellene. Mindenki jól járna például a körzetesítéssel, azaz viszonylag közel legyenek az ellátottak, mert így rengeteg időt lehet megspórolni és utazás helyett inkább a munkára fordítani. Egy gondozónőnek véleményem szerint elég lenne hat vagy hét ellátott, ennyit jó szívvel, fejenkénti napi egy órában tisztességesen el tud látni.

A gondozási tevékenységek körének bővítése, megreformálása fontos és szükséges. Szabad kezet adnék a gondozónőnek egyes esetekben döntse el, vállalja e a felkérést, és ezt hogyan rögzítse a gondozási naplóban. Nálam több esetben is előfordult például hogy szerették volna, ha elkísérem kontrollra, vagy vérvételre őket, nyilván megtettem, de a gondozási naplóban mást írtam, mert ilyen tevékenységi kör nem volt. A térítési díjak megállapítása is véleményem szerint újragondolást igényel, mivel a gondozottak zömének nyugdíja meghaladta a százezer forintot, ebből 1000–1500 Ft volt a havi gondozási díj, ami nevetséges összeg. Azt gondolom nagyobb megbecsülést, elismerést kapna a munkánk, ha emelkedne ez az összeg, mert így vélhetően meggondolja magát az, aki ennyi pénzért takaríttatja ki havonta a lakását a gondozónővel, hogy a továbbiakban igényelje-e.

- Bertók Ibolya, Debrecen -