Helyi közélet

2015.10.08. 09:51

Átvizsgálják a Bercsényi fáit is, ahol nemrég több ág a járdára szakadt

Debrecen - Műszeres vizsgálattal igyekeznek kiszűrni a fasorok beteg egyedeit.

Debrecen - Műszeres vizsgálattal igyekeznek kiszűrni a fasorok beteg egyedeit.

Egyik olvasónk azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy a Bercsényi utcán leszakadt egy nagy faág, amelyet a tűzoltók távolítottak el. Egy hete ugyanott hasonló eset történt. Az, hogy senki nem sérült meg, csak a szerencsén múlt.

Egykoron jók voltak

A belvárosi utcák fasorai többségükben idős fákból állnak, melyeket még az 1930-as és az 1960-as évek között ültettek. Ezek nagyobb része ostorfa és japánakác – közölte a polgármesteri hivatal. A levélből kiderül, hogy az akkori kor követelményeinek és klimatikus viszonyainak tökéletesen megfelelő fafaj választásnak köszönhetően ezen fasorok még ma is élnek, bár életfeltételeik rendkívül gyors ütemben romlanak. Egyre melegebb a klíma, gyakoriak a szárazságok, nagyobb a légszennyezés, néhol túl terebélyesek a burkolatok, a gyökerek számára útban vannak a közművek.

Fiatalítani akarnak

A belvárosi faállományt az elmúlt években felmérték. Ez alapján a leginkább elöregedett fasorokat a város – anyagi lehetőségeinek függvényében – fokozatosan fiatalokra kívánja cserélni. A sok utca miatt ez több éven át tartó programot jelent. Jelenleg a sürgős esetek „orvoslására” van lehetőség. A tűzifát az arra rászorulóknak adják, a gallyak pedig kijelölt lerakóhelyre kerülnek.

Műszeres vizsgálat

A városi fasorokat – így a Bercsényi utcában lévő japánakácokat is – a hivatal parkfenntartási ellenőrei rendszeresen vizsgálják. Az állapotfelmérés szemrevételezés alapján történik.

Ez alapján tudják a szükséges beavatkozást (fakivágást, gallyazást, odúkezelést) előjegyezni és megrendelni a szakkivitelezőtől. Mivel a fák törzsállapotának belső vizsgálata műszer igénybevételével végezhető el, évente több utcában végeztet a polgármesteri hivatal – megelőzés céllal – akusztikus-tomográfos vizsgálatot. (Korábban a Nádor, a Thomas Mann és a Csemete utcákban csináltak ilyet, jelenleg a Vörösmarty utcában zajlik ez.)

A város a jövőben tervezi a Bercsényi utca fáinak műszeres vizsgálatát is, mellyel „kórélettani értékelés” készíthető. Ugyanakkor az önkormányzat legnagyobb igyekezete ellenére sajnos előfordulhatnak nem várt káresemények a szélsőséges időjárási körülmények következtében, valamint a gyökérzóna károsodása esetén – zárul a polgármesteri hivatal válasza.

HBN–OCs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában