Helyi közélet

2015.10.02. 09:35

Állják a sarat!

<em>Nem feltétlenül gondolom azt, hogy a kormányt kizárólag a gazdasági klientúra erősítésének a szándéka vezérelte, amikor 380 ezer hektár állami földterület árverésen történő értékesítéséről döntött; vagy legalábbis nem abban az értelemben, ahogyan az nálunk a politikai erőtérben megszokott</em>. Petneházi Attila jegyzete.

Nem feltétlenül gondolom azt, hogy a kormányt kizárólag a gazdasági klientúra erősítésének a szándéka vezérelte, amikor 380 ezer hektár állami földterület árverésen történő értékesítéséről döntött; vagy legalábbis nem abban az értelemben, ahogyan az nálunk a politikai erőtérben megszokott. Petneházi Attila jegyzete.Persze, ha akarom, akkor az is egyfajta klientúraépítés, hogy a politika ilyen módon akarja képessé tenni a hazai mezőgazdasági termelőket arra, hogy akkor is képesek legyenek állni a sarat, ha az uniós támogatásuk csökken, vagy egy-egy területen esetleg megszűnik. Megengedem, hogy ez utóbbiról van szó, de a történet valahogy akkor sem kerek. Megszületett ugyan a törvény, de a részleteket taglaló végrehajtási utasítás egyre csak várat magára. Pedig alapkérdés például, hogy mi történik akkor, ha a liciten nem a jelenlegi (bár hosszútávú bérleti szerződéssel rendelkező) haszonbérlő nyeri el a tulajdonjogot, miként az is, hogy adott esetben mi lesz a korábbi bérlő által vállalt jószágtartási és egyéb kötelezettségekkel. Hiszen nem feledhetjük, hogy a politika által értékesítésre kijelölt mintegy 50 ezer állami földrészlet 98 százalékán a való életben már most is haszonbérlő gazdálkodik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában