Helyi közélet

2015.08.23. 18:03

Nem árubemutató, hanem tudástranszfer volt

Debrecen - Négy nap, 21 ezer látogató, 300 kiállító és 50 szakmai előadás.

Debrecen - Négy nap, 21 ezer látogató, 300 kiállító és 50 szakmai előadás.

Ezt jelentette számokban a szombaton zárult Farmer Expo, ám tartalmában ennél sokkal több – derült ki Vaszkó Lászlónak, a kiállítás igazgatójának szavaiból.

Mint fogalmazott, ezúttal is bebizonyosodott számunkra, hogy a mezőgazdászoknak nagy szükségük van használható tudásra, főleg olyanra, amely egyénre, gazdaságukra szabott. „Csúcsra tudom-e járatni a kiválasztott traktort? Kitudom-e hozni a maximumot az állettenyésztésben meghonosítandó technológiából?” – ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresték közösen a választ a látogatók és a tanácsadók, mondta az igazgató.

Az előadások egyebek mellett a magyar mezőgazdaság európai uniós versenyképességét, az ágazat hazai tartalékait, valamint a különböző termékek árképzési mechanizmusát taglalták.

Az expo tehát az idén sem csupán egy árubemutató volt, hanem valódi tudástranszfer, új technikák és technológiák bemutatója a növénytermesztők és állattenyésztők számára.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában