Elfogadni, vállalni!

Minden elismerésem Kiss Renátáé! Sőt, kívánom, sokasodjanak, legyenek többen és többen a Kiss Renáta-féle lelkületű emberek! Kovács Zsolt írása.

És itt nem a leszbikusok, homoszexuális és egyéb, a társadalom szerint kizárólagosan normális nemi léttől eltérő identitást üdvözlöm (bár mindez nálam a normalitás kategóriájába tartozik mindaddig, ameddig nem erőszakos, nem előnyszerző célzatú és nem akarja környezetét is olyanná tenni), hanem a karakánságát, a bátorságát, az önmaga elfogadását. Jelen esetben a szexuális identitása vállalását, de meggyőződésem, hogy ő ilyen az életének bármelyik területét illetően is. Mert milyen egyszerű besimulni a nagy masszába, megfelelni a közegünk aktuális elvárásainak, az ettől eltérőt pedig elsunnyogni, eltitkolni. Csak azért, hogy nehogy bármiféle neheztelés, hátrány, nehézség érje az illetőt. És itt már nem a szexu­ális irányultság bármiféle ágaiban-bogaiban leledzőkről beszélek, hanem leginkább a normálisnak tartott mindennapokat élő, de megalkuvó, legfeljebb csak befelé kiabáló sokaságról. Akik egy-egy alamizsnának is csekély „jutalomfalatért” képesek feladni gondolataikat, önállóságukat, önmagukat. Tudom, nem lehet mindenki forradalmár, megmondóember. Szükség van a „közkatonákra” is, akik a maguk módján teszik a dolgukat. Viszont mostanában mintha egyre többen lennének vagy leginkább csak ők lennének, az látszik! Kivesztek? Eltűntek? Vagy csak hallgatnak? Kiss Renáták! Merjétek vállalni magatokat, gondolataitokat! Higgyétek el, előrébb jutunk!

- Kovács Zsolt -

A magányosság a legrosszabb - Egy leszbikus lány története

“Bűntudatot nem éreztem, azonban nehéz volt elfogadnom, hogy nem úgy lesznek a dolgok, ahogy gyerekkoromban elképzeltem. Vagy ahogy a család elvárta tőlem, hiszen nem lesz férjem, esküvőm.”