2015.07.29. 11:16
Tízéves dobzseni volt a Campus egyik sztárja
Debrecen - A Campuson Kovalskyék előtt, a nagyszínpadon lépett fel a debreceni kisfiú.
Debrecen - A Campuson Kovalskyék előtt, a nagyszínpadon lépett fel a debreceni kisfiú.
– Jól sikerült a campusos műsor. Nagyon örültem annak, hogy több százan láttak, tapsoltak nekem – jelentette ki magabiztosan Wesser Patrik, az a tízéves debreceni kisfiú, aki négyéves kora óta püföli a dobokat és rendszeresen koncertezik. (A szakemberek szerint nagyon tehetséges.) Elmondta, hogy a Crocodile Rock nevű saját együttesével a fesztivál nulladik napján egy kisebb színpadon háromnegyed órás koncertet is adtak. A csapatban felnőtt muzsikusok játszanak együtt a gyerekkel.
Saját szerzemények
A fia mellett menedzseri feladatokat ellátó Wesser László hozzátette: a nagyszínpados fellépést két hatalmas LED-falon is lehetett követni.
Egy kis ízelítő Patrik munkásságából:
A műsor az Afrika hangjai című számmal kezdődött, melyet Patrik afrikai dobon adott elő egyik tanárával, Tóth Zsolttal közösen.
Sok bejegyzés a naptárban
Aztán két szóló darab következett. Előbb a tavaly őszi lengyelországi turnéra írott művet, végül pedig azt adta elő, amelyet a Campusra a tanárával közösen komponáltak. A fellépés előtt két hétig, naponta öt órában gyakoroltak. Wesser László elmondta: a gyerek az elmúlt öt évben csaknem 200 koncerten lépett fel. Patrik legközelebb augusztus 15-én, Hajdúszoboszlón kétszer lesz látható, hallható majd 16-án a debreceni Mézeskalács Fesztiválon mutatkozik be. 19-én ő és együttese lesznek a főzenekar a Roncsban. Nagy megtiszteltetésnek tartják, hogy augusztus 29-én Bihardiószegen a Tankcsapda előzenekaraként játszhatnak.
HBN–OCs
A Campus Fesztivállal foglalkozó további cikkeinket itt találja.