Helyi közélet

2015.07.06. 11:34

A kis mesterek balázstelki alkotótáborában jártunk

Hajdúnánás - A település határában rendezett hagyományőrző tábort a Bocskai általános iskola.

Hajdúnánás - A település határában rendezett hagyományőrző tábort a Bocskai általános iskola.

A tábor célja a néptáncban tehetséges gyerekek meglévő tudásának, tehetségének a felszínre hozása volt. Eddigi néptáncos ismereteiket olyan szakemberek irányításával erősítették a tábor ideje alatt, akik a magyar néprajz iránti elkötelezettségüket, népi énektudásukat is beépítették a közös táncokba.

Kézműves ismereteket elméleti és gyakorlati szinten kiscsoportos foglalkozásokon neves szakemberek, s az iskolában tanító, a népi kismesterségek iránt elkötelezett szakpedagógusok tanították meg a résztvevőkkel. Megtanultak nemezelni, szalmát fonni, bőrözni, íjjal bánni, szőni, fonni, gyöngyöt fűzni. Munkáikból szeptemberben kiállítást rendeznek a Kéky Lajos Művelődési Központ Galériájában.

A táborozók a magyar népzenét élőben is hallották. Vendégük volt a csángó népzenét játszó Csángató zenekar, akik remek hangulatú táncházat varázsoltak a búcsúesten, valamint a Szalmakalap Citerazenekar közös énekléssel egybekötve adott ízelítőt tájegységünk népdalaiból.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában