Helyi közélet

2015.06.23. 10:32

Az önkormányzatok fejpénzt kapnak az elküldöttek után

Hajdú-Bihar - A Belügyminisztérium egymilliárd forintos pályázattal karcsúsítaná a helyi adminisztrációt.

Hajdú-Bihar - A Belügyminisztérium egymilliárd forintos pályázattal karcsúsítaná a helyi adminisztrációt.

A Napló által megkérdezett polgármesterek mindegyike hallott már arról, hogy végkielégítésre pályázhatnak a munkatársakat elküldő települési önkormányzatok a Belügyminisztériumnál, ugyanakkor hozzátették, hogy nem igazán van kit leépíteni…

Eszük ágában sincs

„Eszünk ágában sincs a hivatal létszámát leépíteni, hiszen így is több embert foglalkoztatunk, mint amennyit az állam a normatíva alapján finanszíroz. A speciális képlet alapján kihozták, hogy Hajdúdorognak 24 és fél fős hivatali apparátus jár, miközben minimum 28-30 embernek tudnánk folyamatosan munkát adni” – válaszolta érdeklődésünkre Csige Tamás polgármester. Hozzátette: nálunk nem az a módi (mint a Miniszterelnöki Hivatalban), hogy embereket 8 helyett 12 órában dolgoztatunk; mi inkább átmeneti jelleggel pályakezdő diplomásokat foglalkoztatunk…

Balmazújvárosban a polgármesteri hivatalban (a finanszírozás csökkenése miatt) hat álláshely szűnt meg. A 2 portás, 1 takarító, 1 pénzügyi ügyintéző, 1 mezőgazdasági ügyintéző és 1 könyvtáros státusz megszüntetéséért a hivatal 4 millió 665 ezer forint támogatást kapott a Belügyminisztériumtól – tudtuk meg Veres Margit polgármestertől. A városvezető hozzátette, hogy a járások megalakulásakor is csökkent a polgármesteri hivatal létszáma, de az érintett kollégák nem utcára kerültek, hanem a járási hivatal vette át őket (a feladataikkal együtt).

Az a szerencse…

Bakó István derecskei polgármester azért is örül, hogy a városuk járási székhely lett, mert így a közigazgatási feladatok átrendeződése (bizonyos feladatok az önkormányzatoktól a járásokhoz kerültek) nem kívánt „emberáldozatot”, hiszen a munkakörükkel együtt a kollégák is mentek egyik hivatalból a másikba. A berettyóújfalui önkormányzat egy fő feleslegessé válása miatt pályázott kompenzációra. „Korábban Mezősassal közös hivatalt alkottunk, és miután ez megszűnt, az érintett mezősasi kolléga (akinek egyébként mi voltunk a munkáltatója) státusza is okafogyottá vált” – avatott be a részletekbe Muraközi István, berettyóújfalui polgármester.

Az állami normatíva szerint Biharkeresztesnek 25 fős hivatali apparátus dukál, de valójában (mivel Ártánd, Told, Bojt és Nagykereki is hozzájuk tartozik) 27-en intézik a települések ügyes-bajos dolgait. Barabás Ferenc polgármester elmondta, hogy leépítés miatt nem kellett kompenzációra pályázniuk, hiszen voltak kollégáik, akik átkerültek a járáshoz, míg mások nyugdíjba mentek, és a helyükre nem vettek fel senkit. A települési vezető hangsúlyozta, hogy a „létszám feletti” két fő foglalkoztatásának a költségét a város saját bevételeiből fedezi.

Gazdálkodj okosan!

Nádudvaron (miként Beke Imre polgármester fogalmazott) igyekeztek mindig okosan gazdálkodni a hivatali létszámmal, ezért feladat-átrendezés címszóval nem kellett az utcára tenni senkit. Annak idején többeket átvett a járás, azóta pedig a hivatali apparátus állománya tulajdonképpen stabil.

Polgáron éppen a napokban kerül a testület elé egy előterjesztés arról, hogy az adó- és a szociális területről nyugdíjba vonuló kollégák helyett öt évig nem vesznek fel mást, ezért a költségek megtérítése érdekében indulnak a Belügyminisztérium pályázatán. Tóth József polgármester megjegyezte, hogy ezáltal a hivatal 27 fős létszáma 25-re csökken, ami azonban még mindig több, mint amit az állam a normatíva keretében finanszíroz.


Debrecen nem pályázik

Debrecen önkormányzata előtt is ismert a Belügyminisztérium által kiírt pályázat. A Naplónak küldött válaszukban azt írják, hogy az első ütemben nem nyújtottak be pályázatot, mert nem feleltek meg teljeskörűen a pályázati kiírásban meghatározott támogatási feltételeknek. A második ütemben július 10-ig, a harmadik ütemben pedig szeptember 25-ig nyújtható be pályázat, de ezt a megfelelő feltételek hiánya miatt a megyeszékhely önkormányzata jelenleg nem tervezi.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában