Helyi közélet

2015.05.08. 17:55

Tudással a természetért

Debrecen - Állathangok felismerésében és távolságbecslésben is összemérték tudásukat a Debreceni Egyetem hallgatói az idei Természetvédelmi Tehetségnapon.

Debrecen - Állathangok felismerésében és távolságbecslésben is összemérték tudásukat a Debreceni Egyetem hallgatói az idei Természetvédelmi Tehetségnapon.

A szakmai tehetséggondozás fejlesztését szolgáló Természetvédelmi Tehetségnapot immár ötödik alkalommal rendezte meg a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszéke. A kétfordulós szakmai tanulmányi verseny döntőjére május 8-án, pénteken került sor a Nagyerdei Kultúrparkban, amely egyben a kar kihelyezett tanszéke is.

A vetélkedő első fordulójában az agrárkar közel 100 természetvédelmi mérnök szakos hallgatója vett részt egy tudásteszt kitöltésével, melyben a feladatok az „Év élőlényei”, valamint az idén 30 éves Aggteleki Nemzeti Park természeti értékeinek ismeretanyagát összegezték. A második fordulóba a legjobb eredményt elérő hallgatók jutottak – tájékoztatott Juhász Lajos, a Debreceni Egyetem Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, a természetvédelmi mérnök szak felelőse.

A döntőbe 12 hallgató került be, akik háromfős csapatokban bizonyították rátermettségüket és szakmai jártasságukat. A két részből álló feladatok első részében különböző állatok hangjait kellett azonosítaniuk a versenyzőknek, a feladványok között szerepelt például a zöldike, a zöld leveli béka, a szarka, a búbos banka, a fülemüle és az őz is. Emellett képekről kell bizonyos fajokat felismerni, illetve rövid esettanulmányokat készíteni.

Az év élőlényeivel: a búbos bankával, a sötét trombita gombával, a kocsányos tölggyel, a dunai tarajos gőtével, valamint az év gyógynövényével: az egybibés galagonyával kapcsolatos feladatokat követően 25 másodpercben az életnyomok felismerése tette próbára a hallgatók tudását. A döntő további részét olyan további gyakorlati feladatok jelentették, mint távolságbecslés, GPS-navigáció, élő növények felismerése vagy madárvédelmi berendezések és kisemlős csapdák alkalmazása.

A döntő résztvevői emellett betekintést nyerhettek az állatkert mindennapjaiba. A legjobb csapatokat a szervező intézmény, a Nagyerdei Kultúrpark és a Debreceni Egyetem Környezetvédelmi Bizottsága értékelte.

A győztes csapat:

Harsogó harisok

A csapat tagjai:

Horváth Csaba természetvédelmi mérnök II. évfolyam,

Pánti Sándor természetvédelmi mérnök I. évfolyam,

Katona Zsuzsa Ágnes természetvédelmi mérnök II. évfolyam.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában