Helyi közélet

2015.04.03. 17:27

Beismerte az emberölést

Debrecen - A vádlott azért végezhetett egy vámospércsi férfival, mert vetélytársat látott benne.

Debrecen - A vádlott azért végezhetett egy vámospércsi férfival, mert vetélytársat látott benne.Korábbi, a nyomozati szakban tett – bűnösségét tagadó – nyilatkozataival ellentétben beismerte az emberölés elkövetését, sajnálja, megbánta az a férfi, akit egy 2013-as gyilkossággal vádol az ügyészség. K. János erről írásban számolt be a héten a Debreceni Törvényszéken, ahol a vádirat ismertetésével első fokon megkezdődött a büntetőper tárgyalása. A férfi, akit az ügyészség egy rendbeli, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kifosztás bűntetteivel vádol, szóban nem kívánt vallomást tenni.

Jómódú konkurencia

A vádhatóság által megállapított tényállás szerint K. János 2001-ben megismerkedett egy vámospércsi asszonnyal, viszonyuknak szerepe volt abban, hogy előbb a férfi házassága, majd a válását követő élettársi kapcsolata is tönkrement. A vádlott az évek múlásával annak ellenére kötődött egyre szorosabban a nőhöz (akit anyagilag is támogatott), hogy tudta, annak életében más férfiak is vannak.

Az áldozat, K. István csaknem 20 éve élt már egyedül vámospércsi házában, az asszonyt a presszóból ismerte, ahol a nő pultosként dolgozott. 2013-ban – miután a férfi komoly örökséghez jutott – többször fizetett a nőnek takarítási munkákért, és egyértelművé tette vonzódását.

K. János egyre féltékenyebbé vált, titkokban figyelte barátnőjét és számon kérte rajta, mikor, kivel tölti az idejét. 2013 végén cselt szőtt: azt mondta az asszonynak, hogy több napra kórházba megy, valójában az asszony után kémkedett. Különösen dühítette, amikor K. István kölcsön adta a nőnek a kerékpárját, fel is ajánlotta, hogy ha kiengedik a kórházból, majd ő elviszi autóval bevásárolni.

A vádlott nem tudta elfogadni, hogy romló anyagi körülményei miatt az asszony már inkább K. István társaságát keresi. A vádirat szerint ezért egyik este megjelent a sértett házánál. Előbbi beengedte. A vádlott ekkor féltékenységétől vezérelve egy éllel és tompa felülettel is rendelkező tárggyal rátámadt – állítja az ügyészség. K. János legalább 15-ször ütött, áldozata koponyáját is betörve, akit a gyors orvosi segítség sem mentett volna meg. Ezután magához vette a sértett telefonját – mondja az ügyészség –, rázárta a ház ajtaját, majd elbiciklizett. Utóbbi vádpontban K. János nem ismeri el a bűnösségét.

HBN

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában