Panelálmok, kezdet és vég

Debrecen - Közel negyed évszázadig működött és adott sok embernek munkát közvetlenül és közvetve is a debreceni házgyár.

Országos viszonylatban semmi rendkívüli nem volt benne, hiszen nem is a legelső, nem is legnagyobb, nem is a leghosszabb ideig meglévő ilyen üzem, de éppen így igaz mindezek ellenkezője is. Az 1971-es alapításával, a hazai és szovjet technológiával dolgozó gyár 2500-3500 lakás/év kapacitásával belesimult kategóriája hazai középszerűségébe.

Ám ennél sokkal többet jelentett Debrecennek. Az 1970-es évek elejétől, a Ratkó-gyerekek szülőképes korba kerülésével a pártvezetés döntött: a fokozódó lakásigény kielégítésére újabb házgyárat létesít. Hol máshol, mint az egyik nagy felvevőpiacon, Debrecenben. A város házgyára ötvözte magában a kifinomultabb, a mobilitást és bizonyos esztétikumot magában hordozó magyarországi technológiát, valamint a tényleg csak a mennyiségre törekedő szovjet technológiát. Az 1990-es évek közepéig ontotta magából a beton- és vasbeton elemeket a házgyár. Tevékenysége, no meg a házépítők munkája sok évtizedre határozta, határozza meg Debrecen arculatát. Az utolsó lakótelepek, a Vezér utcai és a tócóvölgyi felépülésével bezárt a házgyár. Kevesebb lakásra volt szükség és a megváltozott világ embere sem feltétlenül vadonatúj betonpanel-lakásban képzeli el az életét.

Képösszeállításunk az egykori házgyár életébe enged bepillantást.

HBN