In memoriam Tamás Attila

Debrecen - 2015. február 8-án, 84 éves korában elhunyt Tamás Attila, a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének nyugalmazott egyetemi tanára.

1972-ben került Debrecenbe; életútjának sokadik állomása volt ez. Magyar-német szakos diplomájával a filmgyárba helyezték gyakornoknak, aztán nevelőtanár lett, majd – 1956 előtt – nagyobb örömére az Új Hang című irodalmi laphoz került; a forradalom után volt gimnáziumi tanár, lexikonszerkesztő, aztán egyetemi oktató Szegeden. Bárhová került, a „forgószélben próbált állni helyén”, s ez sikerült neki. Mert ama „nagyobb ügy” az irodalom ügye lett; az irodalomé, amely kiemeli az embert köznapi elfogultságaiból, segíti, hogy önmagává válhasson s emberibbé tegye a világot.

Bár az évszámok nem tükrözik – hiszen fiatalon szerezte tudományos rangjait –, szellemi-erkölcsi függetlensége megnehezítette előrejutását; kandidátusi értekezése értetlenségbe ütközött, Szegeden pedig gyanakvással fogadták. Pedig nem volt „ellenzéki”; bírálta Lukács György esztétikáját – ahol politikai indítékot látott benne –, de az irodalom szerepéről vallott nézeteiért becsülte.

Tudósi életművét az irodalom ügye iránti független elkötelezettség jegyében alakította. Minél kevésbé hitte – 1956, s kivált 1968 után –, hogy a szocialista rendszer képes egy emberibb világ megvalósítására, annál eltökéltebben állt ki a művészi alkotás, az esztétikum emberformáló képessége mellett. Ez irányította a pontos fogalomhasználatot megalapozó elméleti munkáiban – a költői világkép 19–20. századi történetének elemzésétől a költői műalkotás fő sajátosságainak feltárásán át a nyelvi műalkotás jelentésének vizsgálatáig, s ezért szólította meg a 20. századi magyar költészet számos, egymással nehezen összemérhető életművét.

Debrecenben olyan szakmai-emberi közegre talált, amelyben tudósként és tanárként szabadon mozoghatott; két bécsi vendégtanári évadját leszámítva itt is maradt nyugdíjazásáig. Sokféle, az övétől különböző nézettel találkozott itt, a szellemi-erkölcsi függetlenség iránti elkötelezettség azonban közös volt; s Tamás Attilának, aki 1976-tól 1990-ig vezette az intézetet, nagy szerep jutott e függetlenség megőrzésében.

Amikor tér nyílt rá s jó lelkiismerettel tehette, közéleti szerepet is vállalt. Volt a Debreceni Egyetem rektorhelyettese, a városi közgyűlés tagja; a politikai közéletből azonban nemsokára visszavonult. Számos szakmai díjat és állami kitüntetést kapott; Debrecen város díszpolgári címet adományozott neki, az egyetem professor emeritusává avatta.

Fegyelmezett, szigorú, következetes ember volt; aki azonban közelebbről ismerte, felfedezte, hogy tartózkodó önfegyelme mögött erős érzelmek s belátó humor rejtőzik. Súlyos betegsége teljes visszavonulásra kényszerítette; tudtuk, felesége szerető gondoskodása tartja életben.

Hiánya átjár rajtunk, mint huzat a házon.

- S. Varga Pál, Debreceni Egyetem, Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet -