Helyi közélet

2015.03.10. 15:35

Huszka Imre bocsánatot kért a választóktól

Debrecen - Az MSZP megyei vezetője önkritikusan szólt a párt elmúlt tizenöt évi debreceni teljesítményéről.

Debrecen - Az MSZP megyei vezetője önkritikusan szólt a párt elmúlt tizenöt évi debreceni teljesítményéről.A szocialista párt a Kálvin téri új székházába kedd délre összehívott tájékoztatón dr. Katona Tamás pártigazgató „Brutálisan növekvő szegénységről” beszélt, ám előtte Huszka Imre megyei elnök az MSZP debreceni szervezete utóbbi másfél évtizedben végzett munkájának lezárásáról beszélt.

Mint fogalmazott, a pártja régi székházával maguk mögött hagyták azt az időszakot, amikor a debreceni szervezetben nem munkával, hanem a belső csatározásokkal töltötték az időt. Nem a választók érdekeit képviselték, ezért bocsánatot kért a debreceni választóktól. Önkritikát fogalmazott meg arról is, hogy a párt a választásokon nem kellően felkészített jelölteket állított. A Napló kérdésére elmondta: Hajdú-Biharban is megtörtént az MSZP teljes szervezeti átalakulása. Választókerületi rendszerben működnek, és a választókerületi vezetők olyan személyek, akik akár az országgyűlési választáson is sikerrel indulhatnak. A 6 választókerületi vezetőből egyet, Csige Tamást nevezett meg.

Dr. Katona Tamás tájékoztatójában aggasztónak tartja, hogy Magyarországon a lakosságnak már 34,6 százaléka él jövedelmi szegénységben és társadalmi kirekesztettségben, továbbá 4,8 millióan vannak a létminimum alatt. Mindez azért, mert az elmúlt 5 évben a kormány 1000 milliárd forintnál többet vont ki a szociális szférából. Az április elsejétől módosuló szociális törvény ugyan lehetővé teszi az önkormányzatoknak, hogy szociálisan támogassák az arra rászorulókat, ehhez azonban pénzt nem kapnak. Az egyébként a fejlesztések önerejét jelentő iparűzési adókból, valamint más adó kivetésével juthatnak forráshoz.

Tehetett volna

A baloldal kétszínűsége minden képzeletet felülmúl – ez már Pósán László fideszes országgyűlési képviselő reagálása a szocialisták tájékoztatójára. Mint fogalmazott, azok aggódnak a szegényekért, akik kormányzása alatt a magyar családok nehéz helyzetbe kerültek. Katona Tamás a Gyurcsány-Bajnai kormány tagjaként tehetett volna a szegénység ellen, nem ezt gondolta, hanem lecsökkentették a Gyes-t és a Gyed-et 2 évre, elvettek egy havi nyugdíjat az idősektől és elvettek egy havi bért a pedagógusoktól – áll a közleményükben.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában