Helyi közélet

2015.03.16. 18:54

Éjféli diplomaosztó

Debrecen - A zene és a humor volt a főszereplője március 13-án éjjel a Zeneművészeti Kar legnagyobb hallgatói rendezvényének, az Éjféli Koncertnek.

Debrecen - A zene és a humor volt a főszereplője március 13-án éjjel a Zeneművészeti Kar legnagyobb hallgatói rendezvényének, az Éjféli Koncertnek.

Negyvenegyedik alkalommal rendezte meg a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara az Éjféli Koncertet, amelynek történetében a zenei játékosság, a humor és a tanárparódiák játsszák a főszerepet. Hagyományosan éjfél után tizenkét gongütés jelzi a közönségnek, hogy kezdődik a hallgatók vicces műsora.

Duffek Mihály dékán emlékeztetett arra, hogy kezdetben az intézmény belső életét érintő témák és utalások határozták meg a rendezvény karakterét, ám amikor híre ment, hogy milyen kiválóan szórakozik a közönség az Éjfélin, és egyre többen és többen kezdték látogatni, akkor már olyan zenés műsorokra és humorra volt szükség, amit nem csak a kar oktatói és hallgatói értenek.

A 2015-ös Éjféli Koncerten fellépett a Zeneművészeti Kar gitárzenekara, a Magánének Tanszék operaénekes növendékei, a dobok mesterei, a Sonus Ütőegyüttes, valamint az öt évvel ezelőtt a rendezvényen hangos sikert arató Bohém Ragtime Jazz Band.

Éjfél után a hallgatók humoros műsorát Duffek Mihály dékán „önálló estje” nyitotta, aki a kar diplomaosztójának paródiáját játszotta el a közönségnek. A műsort hatalmas várakozás előzte meg, ugyanis a közönség ritkán hallhatja az intézmény vezetőjét dzsesszzongoristaként – Duffek Mihály több virtuóz dzsesszbetéttel is szórakoztatta a publikumot.

A diplomaosztó kiváló felvezetése volt a tréfás hallgatói számnak, ami minden évben egy előre meghatározott tematika köré épül. – Elképzeltük, mi történik akkor, amikor valaki megszerzi a diplomáját és kikerül a nagyvilágba. A történet szerint egy fúvóskarnagy hallgató végez az egyetemen és megpróbál elhelyezkedni, alakít egy bandát, ahol először vendégzenészekkel kíván karriert befutni, majd rájön, hogy önálló műsorral is megállja a helyét a színpadon. Szerencsére karunk végzettjeinek az elhelyezkedéssel nincs problémája, de most megpróbáltuk ennek a humoros oldalát megfogni – mutatta be a zenével átitatott történetet Boldizsár Zsolt, a szervező Hallgatói Önkormányzat elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában