Helyi közélet

2015.03.18. 17:22

Diákokra leselkedő veszélyek

Debrecen - Az iskolában jól hasznosítható ismereteket szerezhettek a pedagógusok a rendőröktől.

Debrecen - Az iskolában jól hasznosítható ismereteket szerezhettek a pedagógusok a rendőröktől.Két tizenéves fiúnak bulit kellett szerveznie, társaik a szülők bőrébe bújva látták el őket jó tanácsokkal, míg két lánynak arról kellett beszámolnia, hogyan kerülik el a buliban rájuk leselkedő veszélyeket. Ez az ismeretterjesztéssel fűszerezett dramaturgiai játék csak egy volt abból a három napos programból, melyet a megyei rendőr-főkapitányság rendezett ezen a héten 25 pedagógusnak.

Meddig diákcsíny?

A rendhagyó osztályfőnöki órát modellező módszertani előadás előtt Juhász Zoltán alezredes, bűnmegelőzési osztályvezető elmondta, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácshoz benyújtott sikeres pályázatuk eredményeként digitális kivetítőket helyeztek el a Sas utcai irodában, illetve a debreceni kapitányság ügyfélvárójában, ahol ezeken folyamatosan olyan kisfilmeket vetítenek, amelyekkel az áldozattá válás lehetőségének az elkerülésére hívják fel a figyelmet. A projekt másik eleme a fiatalkori bűnözés és áldozattá válás megelőzésére irányul pedagógusok bevonásával, ennek zárónapja volt a szerdai, amikor a Kossuth-gimnázium hat diákjának a bevonásával a már említett gyakorlati bemutatót tartották a Lomnici úti bázison. Az alezredes az iskolai tájékoztatás fontosságát több példával is érzékeltette. Eszerint nemhogy a tanulók de pedagógusok közül sincs mindenki tisztában azzal, hogy egyes diákcsínyként kezelt cselekmény már kimeríti a bűntény fogalmát. Ilyen, ha például két nagyobb diák – 12 év fölött már büntethetők – a falhoz nyomva, fenyegetéssel elveszi egy kisebbtől az uzsonnáját, amivel rablást követnek el, melynek büntethetősége 2-8 év között van. Vagy, ha csak úgy viccből az előtte álló társát lelöki a lépcsőn, minek következtében annak eltörik valamelyik végtagja, az garázdaságnak minősíthető. A háromnapos „tréning” az ilyen esetek kezelésére is felkészítette a pedagógusokat, akik az oktatási intézményekben előforduló egyéb veszélyforrások felismeréséhez, illetve kivédéséhez is kaptak útmutatást, amit saját tantestületükben tovább adhatnak.

Gyerekcipőben az oktatás

A fogyatékkel élő gyerekekre is ugyanolyan veszélyek leselkednek mint a többiekre, ezért hárman is részt vettek a képzésen - mondta el dr. Dienes Imréné, a debreceni Hallássérültek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményéből. Az ottani diákoknak is fel kell hívni a figyelmüket a családból, a kortársaik köréből és az internetről rájuk leselkedő veszélyre – tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy mennyire aktuálisak napjainkban ezek a problémák, dr. Dienes Imréné azt mondta, hogy nem újkeletű, de az oktatás még gyerekcipőben jár a megelőzésben, amihez elengedhetetlen a pedagógusok felkészítése. A két legnagyobb veszélyforrást az internetben és a drogban látja, mert a diákok életkoruknál fogva kevés ismerettel rendelkeznek az áldozattá válás elkerüléséhez.

A szerepjátékban közreműködő kossuthos gimnazisták nagyon jól vizsgáztak, a „tréner” kérdéseire szinte minden fiatalokat érintő veszélyhelyzet elkerülésére tudták a választ. Vajon ilyen jól alkalmaznák a gyakorlatban is, vagy csak a megfelelés miatti eminens szerepet játszották el? A kérdésre válaszoló Szarka János szerint sok függ a neveltetéstől, mert sok kortársa felelőtlenül viselkedik a hétköznapokban, és ezt látja a náluk fiatalabbaktól is. Éppen ezért szívesen adják majd tovább a tréningen elhangzottakat, mert a legtöbb probléma valós, és tenni kell a megelőzésükért.

Haszna a mindennapokban

A humorral alaposan körbeöntött módszertani dramaturgiai előadást a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácstól Topa Zoltán százados vezette, aki elmondta, a program már régebben indult, Budapesten és Szegeden, de egyre nagyobb rá az igény. Sokrétű tematikával szólítják meg a fiatalokat, akikkel beszélgetve velük mondatják ki azokat a lehetőségeket, jó tanácsokat, melyekkel elkerülhető az áldozattá vagy elkövetővé válás. S, hogy mennyire hasznos a tréning, azt azzal támasztotta alá, hogy ahol már jártak, ott teljesen visszaesett az iskolai agresszió, nagymértékben csökkent a lógás és a pedagógusok szerint megnőtt az osztályokon belüli kohézió, megszűnt a megfélemlítés és a kiközösítés.

HBN-ÉP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában