„Csak egy szép várost szeretnék!”

Debrecen - A volt főépítész nem kapkodna az új kiskörút beépítésével: kivárná, hogy igazán „klassz” házak szülessenek. Interjú Kováts Ákossal.

A múlt év végén saját kezdeményezésére közös megegyezéssel távozott posztjáról Kováts Ákos főépítész, aki ezután az önkormányzat ingatlanvagyonát kezelő cég, a Cívis Ház Zrt. vezérigazgatói teendőinek betöltésére koncentrál (nem mellesleg 2011-től idáig párhuzamosan töltötte be a két munkakört). A szakembert főépítészként végzett munkájáról kérdeztük.

Mit „örökölt” az elődjétől nyolc évvel ezelőtt?

Kováts Ákos: A megoldásra váró ügyek közül az egyik legfontosabb a kiskörút nyugati részének az 1930-as évek óta húzódó megvalósítása volt. A Hunyadi–Rákóczi–Burgundia–Klaipeda–Sumen utcákon húzódó keleti szakasz még az 1970-es években elkészült. A mostani építés a demokrácia „miatt” azonban nem ment olyan könnyen, hiszen a kisajátítási eljárás hosszú folyamat. (Nem úgy, mint a kommunizmus idején, amikor hatalmi szóval megmondták, hogy az út nyomvonalába eső embereknek el kell költözniük, jön a bontás és kész). Most a ­nyugati kiskörút már megépített szakasza menti telkek nagyobb részének beépítése még előttünk áll. A meglévő épületek, mint a Tisza István utcai irodaház (itt „lakik” az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynök­ség), a Debreceni Ítélőtábla és a hamarosan elkészülő Debreceni Járásbíróság azonban már mutatják, hogy idővel milyen lesz az arculat. Kapkodni nem kell, akkor érdemes beépíteni, ha klassz házakat lehet felhúzni.

Főépítészként sok mindenért támadtak, szidtak, miközben úgy érzem, az élet gyakran engem igazolt. Például a kiskörúttal is. Volt egy időszak, amikor az állomásig tartó szakaszt – amelyet éppen most kezdenek építeni – egyszerűen kitörölték a szabályozási tervből. Nem kis meggyőző munka kellett hozzá, hogy a döntéshozók megértsék, fontosabb a teljes város érdeke, mint a kisajátítással érintett tulajdonosoké. Az út ugyanis csak ezzel a szakasszal együtt lesz képes elvezetni a forgalmat, és helyet adni a tömegközlekedésnek.

Felvállaltam a belvárosra vonatkozó szabályozási terv módosítását is, ­amely eredetileg a nagyobb tömbbelsőkbe feltáró utakat kívánt vezetni azért, hogy oda is lehessen építkezni. Ezek racionalitása azonban egyenlő a nullával, mert a kisajátítás-közművesítés olyan hatalmas költséggel járt volna, hogy inkább elvetettük az ötletet. Sajnos néhány helyen a félbemaradt próbálkozások nyoma megmaradt.

Szintén az örökségem részét képezte 350, az asztalomon felhalmozott, elintézetlen, zömében zártkerti kérdést feszegető akta. A zártkertieknek korábban minden választási kampányban belterületbe vonást ígértek, ám a város „szétterülése” nagyon sok problémával járna. Például az utcák sok helyen mindössze négy-hat méteres szélessége akadályozza a közművesítést, a közlekedést, viszont a lakók nem akartak területet adni a kertjeikből a rendezéshez, a városnak kellett volna kisajátítani.

Ehhez jött volna a közvilágítás, a csapadékvíz-elvezetés, a szükségessé váló óvodák, iskolák, orvosi rendelők építésének igénye összességében hatalmas kiadással.

Országos probléma, hogy a külterületeken össze-vissza építgetnek, ám Debrecenre különösen jellemző, sokan laknak olyan házban, amire nem is kértek engedélyt. Évek óta mondom, hogy tabula rasat kellene csinálni. Mindenkit köteleznék a jelen állapot lefotózására, legalizálni kellene a megtűrt állapotot, s ezt követően már jogosan lehetne büntetni.

El kellett dönteni, hogy melyik városrészekbe épüljenek kertes házak és hová társasházak. A kertes házak között ne legyenek többlakásos épületek, és fordítva, mert zavarják egymást. Homogenizáltuk a villanegyedeket, lecsökkentettük az Óvárosban a lakásszámot és az építési magasságot.

Az örökségemhez olyan tervtanács tartozott, amelyen keresztül a város csupán csak véleményezhette, hogy mi épülhet, és hogyan nézhet ki. Ám ennek a tervtanácsnak szinte semmilyen jogköre nem volt, így döntései sem voltak kötelező érvényűek.

Örököltem továbbá egy táblákkal, idegen elemekkel elrondított, rendetlen városképet. A változás érdekében olyan fotókból készített összeállítást vetítettem le Kósa Lajos polgármesternek egy vezetői értekezleten, amiből kiderült, hogy az ország egyik legrendezettebb városának tartott Debrecenben is komoly problémák vannak. Ekkor dőlt el, hogy a közterületekről és az intézményekről minden hirdetőtáblát le kell szedni. Az iskolaigazgatók morogtak kicsit, mert intézményük elesett havi néhány tízezer forinttól, de elindult a tisztulási folyamat. Ezek a megoldások javaslatok a Megyei Jogú Városok Szövetségének is tetszettek, ezért létrehozták a szervezet főépítészi kollégiumát, amelynek akkor én lettem a vezetője. Huszonhárom nagyváros támogatásával a hátam mögött a minisztériumban sikerült elérni, hogy olyan törvénymódosítás szülessen, melynek alapján helyi szinten városképi rendeletek alkothatók. Ettől kezdve kötelező a tervtanács döntését elfogadni, bár lehet ellene fellebbezni. Akár arra is lehet kötelezni az ingatlan tulajdonosát, hogy újítsa fel a homlokzatát, vagy bontsa le, ami esztétikailag kifogásolható. Rendeletben lehet szabályozni a reklámok elhelyezését is.

Kikényszeríthető a homlokzatfelújítás? Van Önök mögött elegendő szankció?

Kováts Ákos: Mostanában már igen. Egyébként az én tevékenységem során nem sok ügy végződött bíróságon fellebbezéssel. Szinte mindenkivel meg tudtunk egyezni. Elégedetlenkedés persze volt bőven. Amikor például rendet csináltunk a Batthyány utcán, szellemesen kicserélték az utcanévtáblákat „Kováts Ákos”-ra…

Nem gondolja, hogy főépítészi tisztség és a Cívis Ház vezérigazgatói állása egyszerre meghaladta az erejét?

Kováts Ákos: Kétségtelenül nagy teher volt, de teljes mértékben összefüggtek. Azért volt ez jó, mert például, amikor a közelmúltban javasoltam a sétálóövezet bővítését a Piac utcán, a Kistemplom előtti területen, azt a Cívis Ház által már előre elkészíttetett tervvel támasz­tottam alá. Így a megvalósítást sikerült belefoglalni a 2-es villamos építése utáni „faltól falig” programba, mely során kiszélesítettük a járdákat, és gyakorlatilag meg­nyújtottuk a sétálóövezetet. Most ugyanezzel a módszerrel terveztetjük a Piac utca Gambrinusz köz felőli járdájának felújítását. Alapvető érdekünk, hogy az üzleteink előtti környezet normálisan nézzen ki, és ez tökéletesen egybevág a városfejlesztési elképzelésekkel. De a Cívis Ház nagy részt vállalt a kiskörút kisajátításában is, olyannyira, hogy az azt övező telkek a cég tulajdonában vannak.

A belvárosi üzletek életét nagyon megnehezítették a plazák, erre újabb épül. A Cívis Ház igazgatójaként mit szól az újabb, Péterfia utcai plazához? Mi a véleménye a hipermarketek vasárnapi zárva tartásáról?

Kováts Ákos: Személy szerint nagyon örülök az új rendeletnek. Ez szakmai érdek is, hiszen a Cívis Háznál a kis üzletek javát nézzük. Először is, a Fórum megjelenése olyan kényszer volt, ami ellen nem lehetett védekezni, függetlenül attól, hogy káros, nem káros. Nem volt úgymond normális bevásárlóhelyünk, amire a rend­szerváltás után a társadalom ki volt éhezve. Erre jött egy beruházó egy nyugati mintájú kereskedelmi központ szándékával. Van olyan polgármester, aki azt mondhatja erre, hogy nem? Ha ma kellene dönteni egy ilyen kérdésben, azt mondanám, ne legyen Fórum a belvárosban, de az akkor más világ volt. Ezzel együtt vannak kereskedők, akik a mai napig megmaradtak a Piac utcán, őket védeni kell. Most sokan egyetértenek azzal, hogy március 15-től szombaton estig nyitva kell tartani. Az épülő létesítmény sze- rintem nem akkora léptékű, hogy jelentős konkurencia legyen. Másrészt, ha van egy befektető, akit egy évtizede a Hunyadi és Péterfia utcák sarkán lévő telek üressége miatt piszkálnak, akkor érthető a döntés.

Befektetők, ingatlanvállalkozók próbálták nyomás alá helyezni?

Kováts Ákos: Persze. De az építtetőket meg lehet győzni arról, hogy csináljanak jobbat. Ám most sem a tervtanács véleménye a kötelező, hanem annak figyelembe vételével formálisan a polgármester ad ki állásfoglalást. Neki joga van más szempontokat is figyelembe venni. Például egy iparfejlesztésnél, ha mondjuk idejön az Audi és a tervtanácsnak nem tetszik a gyártócsarnok, a polgármester mondhatja, hogy nekünk a termelés beindítása a fontos, és ehhez képest elhanyagolható, hogy miként néz ki a gyártócsarnok harmadik emeleti ablaksora. A beruházásoknál sokszor tár­gyalási szinten intéződnek el a problémák, azaz a befektető megjelenik a tervezővel, leülünk, és addig egyeztetünk, míg mindenki számára elfogadható megoldást találunk. Meg szokták fogadni a javaslatainkat.

Amikor elkezdte a főépítészi munkát, milyen víziói voltak Debrecen szerkezetéről, képéről? Eljutott ezek megvalósításában a határokhoz?

Kováts Ákos: Igazán nincsenek vízióim. A városfejlesztés egy racionális és kemény feladat. Hogy elértem-e a határokat? Korántsem. A közeljövőben például nagyon komoly iparterületi fejlesztéseket kellene végrehajtani. Például a déli ipari parknak nincs közművesítése, meg kellene tervezni. A repülőtér környékének fejlesztési tervei az asztalon vannak. Az Agrárcentrum melletti ipari park, vagy a pallagi nagy kanyarba régen tervezett lakóövezet kialakítása szintén komoly feladat lehet. Mérhetetlen nagy energiával, és ellenállás közepette bevezettem, elfogadtattam egy irányt. A vonat elindult, felgyorsult, most már jól kell irányítani, váltókat állítani.

Mik jellemzik ezt az irányt?

Kováts Ákos: Ez nem csak építészeti, de szociológiai kérdés is. Az emberek tudatába bekerült, hogy a rend, a szépség, a kulturáltság alapvető szükséglete egy európai városnak. Sikerült véghezvinni egy általános tudatformálást, és ennek a folytatását tartom a legfontosabb feladatnak. Nem akarok én többet, csak egy szép, rendezett, élhető várost! A nagyívű dolgok a Kósa-érában már megszülettek. Bár ott van még például a nagyerdei fürdő fejlesztésének kérdése. El kell dönteni, hogy városi fürdőt akarunk-e, vagy az idegenforgalom felé nyitunk. Amennyiben az utóbbi mellett teszik le a voksukat a döntéshozók, úgy pótolni kell valahol a népfürdőt, de helyet kell biztosítani szállodáknak is, amely összefüggésbe kerülhet az állatkert és a vidámpark sorsával.

Építészként melyik munkáját kedveli a leginkább a Tóth Árpád Gimnáziumot leszámítva? Mikor tervezett utoljára?

Kováts Ákos: Az a baj, hogy nagyobb épületet viszonylag régen, ez hiányzik a legjobban. Vannak „házaim”, például a társadalombiztosítási székház két épülete a Darabos utcán, társasházak a Simonyi úton, Komlóssy utcán, bírósági, klinikai épületek, vagy az Egyetem sugárúti idegennyelvi intézet. Ezeket a mai napig fel tudom vállalni. Most, hogy némileg felszabadultam, gyorsan terveztem egy nagyobb lakóépületet a belvárosba, egy siófoki szállodával is foglalkozom, előkészítés alatt áll egy nyugdíjasfalu. Egyre több a megkeresés, ami egyébként a gazdaság javuló állapotát is mutatja. Az új feladatok felfrissülést jelentenek.

- Orosz Csaba -

A világnak? Magunknak?

– El kell dönteni, hogy a világnak akarunk megfelelni, vagy magunknak. A mi családunk lakása olyan, amely nem hivalkodó, ugyan megvan benne minden szükséges komfort, de semmi több, ami arra szolgálna, hogy másoknak mutogassuk. A fő szempontunk az, hogy mi jól érezzük magunkat benne. A várossal kapcsolatban sem hiszek abban, hogy a saját igényünknél és lehetőségünknél nagyobb léptékű dolgokkal kellene versenyeznünk – jegyezte meg.

Cikkünkhöz a Facebookon szólhat hozzá:

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script , facebook-jssdk ));

// ]]>