Helyi közélet

2014.12.16. 11:13

„Soha nem adta fel, ahogy most sem!”

Debrecen - Elindult a gyógyulás útján a november elején életveszélyes sérüléseket szenvedő Szabó Ervin.

Debrecen - Elindult a gyógyulás útján a november elején életveszélyes sérüléseket szenvedő Szabó Ervin.

– Mindig nagy küzdő volt. Tíz évig bokszolt, s a ringben is az volt rá jellemző, hogy soha nem adta fel, ahogy most sem! – nyilatkozta idősebb fiáról Szabó Sándor, a DVSC ökölvívóinak elnöke, aki a Naplónak elárulta, milyen sérüléseket szenvedett a 24 esztendős fia.

A sokkoló hírről már korábban beszámoltunk, miszerint a Ghánában üzletkötőként dolgozó Szabó Ervin súlyos autóbalesetet szenvedett, sokáig élet-halál között lebegett. Az egykori bokszolót a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja (DEKOM) egy rendkívüli mentőakció során szállította haza a ghánai Accrából.

Jó kezekben van

– Amikor megtörtént az ütközés, Ervin hátul ült, s be volt kötve. Mint utóbb kiderült, a biztonsági öv belső sérüléseket okozott, három helyen kiszakadt a bele, illetve eltört a csigolyája. A kiszakadt belek elfertőződtek, vérmérgezést kapott, aminek következtében kezdtek leállni a létfontosságú szervei, kritikus állapotba került. Ghánában átesett egy műtéten, majd hazaszállították Debrecenbe, ahol végrehajtották az életmentő operációt – sorolta a tényeket az édesapa, aki kifejezetten jó hírekkel is szolgált a vérátömlesztésen is átesett fiatalember állapotáról.

– A veséje újra jól működik, a szíve sem rakoncátlankodik már annyit, s a tüdeje is kezd egyre jobb lenni. Azóta már magához tért, ugyan beszélni nem tud a torkába helyezett lélegeztetőgép csöve miatt, de másként már kommunikálunk. A jövő héten még lesz egy gerincműtétje, de a nehezén már túl vagyunk! Nagyon jó kezekben van, tökéletes ellátást kap, szerencsére elindult a gyógyulás útján – fogalmazott Szabó Sándor.

HBN-BN


Ezt kérték a DEKOM-tól a korábbi bokszoló barátai annak ghánai balesete után. A különleges mentőcsapat pedig döbbenetes, akciófilmbe illő jelenetek közepette „hazacsempészte” Szabó Ervint Ghánából.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában