Helyi közélet

2014.11.21. 08:30

A felperesnek kell fizetnie

Debrecen - A bíróság szerint nem bizonyították a fenyegetést.

Debrecen - A bíróság szerint nem bizonyították a fenyegetést.

A Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. keresetében előbb 18 millió, majd 54 millió forint kártérítés megállapítását kérte az osztrák székhelyű Négy Mancs Alapítvány és annak korábbi megbízottjával szemben, miután a felperes megítélése szerint beavatkoztak az üzleti kapcsolataiba, megfenyegette őt és üzleti partnereit, s emiatt be kellett szüntetnie a libatépést. A cég később kiterjesztette a kárigényét üzleti partnereire (harmad- és negyedrendű alperes) is, akiktől 26, illetve 27 millió forintot kért.

A bíróság határozatában a részvénytársaság keresetét valamennyi alperes vonatkozásában elutasította. Dr. Hágerné dr. Buzás Andrea bíró megállapította: a felperes a partnerek irányában kifejtett fenyegetést nem bizonyította. A harmad- és negyedrendű alperesekkel a szerződési szabadság körében megkötött, – jogi szóhasználattal élve – a tépetlenségre vonatkozó feltételt tartalmazó szerződések nem ütköznek az üzleti tisztesség követelményébe.

A Lúdtenyésztő nem hogy pénzt kapott volna, még neki kell fizetnie: mind a négy alperes perköltségét állnia kell, ami összesen több mint 3,6 millió forintra rúg. Az ítélet nem jogerős, a felek az ítélet kézhezvételétől számított 15 napon belül fellebbezhetnek. Rövid időn belül a második olyan perét nyerte a Négy Mancs, amelyet a libatenyésztők indítottak a társasággal szemben.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában