Helyi közélet

2014.10.24. 10:09

Kampány a mérnökképzésért

Debrecen - Hazánk egyik legkelendőbb terméke a világban már ma is a magyar mérnöki munka.

Debrecen - Hazánk egyik legkelendőbb terméke a világban már ma is a magyar mérnöki munka.

Országos rendezvénysorozatot kezdeményezett az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ). A szervezet vezetője, dr. Ábrahám László szerint ha több a sikeres fiatal munkavállaló, akkor több a sikeres magyarországi vállalkozás és így összességében hosszú távon is sikeresebb lehet az ország.

A felsőoktatás fontos feladata, hogy kiszolgálja a társadalmi, gazdasági érdekeket, s olyan szakembereket képezzenek, akik megállják a helyüket a Kárpát-medencében és az egész Európai Unióban. Ezért az EJMSZ tárgyalássorozata során a természettudományos tudást népszerűsítené és hasznosítaná. A kampány a Debreceni Egyetemen startolt, itt ismertette az EJMSZ a 31 pontból álló stratégiai javaslatait a felsőoktatás átalakítására vonatkozóan.

Érték és megoldás

Az EJMSZ célja, hogy az országos roadshow által elkezdett hosszú távú folyamat eredményeként a magyar diákok olyan tudással kerüljenek ki a természettudományos felsőoktatásból, amellyel versenyképesen bekapcsolódhatnak a Magyarországon folyó magasan kvalifikált munkákba. A természettudományos és mérnöki munka nem csupán az egyik legértékesebb terméke hazánknak, de a jövő legnagyobb problémáinak megoldása, mint a környezetvédelem, az energiahiány vagy éppen a társadalom elöregedésének kérdései is pontosan ettől az ágazattól várhatók.

Duális képzés

Dr. Ábrahám László, az EJMSZ elnöke kiemelte a kerekasztal-beszélgetés alatt, hogy a szövetség fő céljai közé sorolja a felsőoktatás és az ipar kapcsolatának szorosabbá fűzését, mely többek között korszerű tananyagfejlesztéssel vagy a duális képzési rendszer kiterjesztésével lenne elérhető. Célkitűzéseikben szintén nagy hangsúllyal bír a fiatal szakemberek elhelyezkedési esélyeinek növelése, melyhez fontos lenne egy pályakövetési rendszer kialakítása vagy az egyetemek elhelyezkedési mutatók alapján történő támogatása. Bár országunk jó adottságokkal rendelkezik természettudományokhoz kapcsolódó, elsősorban mérnöki területen, a jól fizető, de magas szintű, versenyképes szakmai tudást és megfelelő nyelvismeretet követelő állásokra egyre kevesebb a megfelelő jelentkező. A debreceni fórumon megvitatták a hallgatók nyelvi és üzleti készségeinek fejlesztésére vonatkozó konkrét javaslatokat is, mint például a projektmunkák bevezetése a tananyagba vagy egy-egy szaktárgy idegen nyelven történő oktatása. Hosszú távon pedig az egész ország nyelvtudását javítaná, ha több európai országhoz hasonlóan nálunk sem szinkronizálnák a filmeket, hanem csak feliratoznák.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában