Helyi közélet

2014.09.05. 10:21

Pertársaságot fontolgatnak a hortobágyi gazdák

Hajdú-Bihar - Egyelőre a nemzeti parkot fognák perbe, de később akár némely új bérlőket is.

Hajdú-Bihar - Egyelőre a nemzeti parkot fognák perbe, de később akár némely új bérlőket is.A polgári engedetlenség (Berettyóújfalu és Biharkeresztes között a napokban birkanyájjal bénították meg a nemzetközi főút forgalmát; bejelentették, hogy nem vonulnak le az állataikkal az eddig az államtól bérelt legelőkről, mert nincs hová) mellett pertársaság alakítását is fontolgatják a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) földhaszonbérleti pályázatán vesztes gazdák. Állítólag már az őket képviselő ügyvédek is megvannak, bár a jogi képviselők személye egyelőre nem publikus.

Arra a kérdésünkre, hogy kit akarnak beperelni, az egyik pórul járt gazdálkodó elmondta: egyelőre a Hortobágyi Nemzeti Park, mint a legelőterületek bérbeadója perelhető, de ha az új bérlőkről kiderül, hogy a pályázatuk benyújtása idején nem rendelkeztek a szükséges állatállománnyal, akkor (mivel nem feleltek meg a kiírásnak) ők is perelhetőek lesznek. Hozzátette, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatának (amit még az év elején rendelt el Orbán Viktor miniszterelnök) a befejeztéig nem vonulnak le a legelőkről. A Napló úgy értesült, hogy a HNP közben az új bérlők többségével már megkötötte a haszonbérleti szerződést.

HBN-PA


Berettyóújfalu- Tucatnyi elkeseredett gazdálkodó, akik nem jutottak legelőhöz a földpályázaton, önkényesen lezárták a 42-es nemzetközi főút Berettyóújfaluból a román határ felé tartó szakaszát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában