Helyi közélet

2014.09.04. 17:58

A test és a lélek egysége

Debrecen - Európában a lakosság egyharmada szenved mentális betegségekben, ezért a WHO is prioritásként kezeli ezek megelőzését és gyógyítását.

Debrecen - Európában a lakosság egyharmada szenved mentális betegségekben, ezért a WHO is prioritásként kezeli ezek megelőzését és gyógyítását.

Nemzetgazdasági problémát is jelentenek a mentális betegségek, hiszen a lakosság jelentős hányadát érintik, és költséges a kezelésük. A korai nyugdíjba vonulás hátterében is leggyakrabban pszichiátriai kórképek – a szorongás, a depresszió, a skizofrénia – állnak. Ezért a WHO 2014-2020-as programja kiemelten felhívja a figyelmet a mentális betegségek kezelésére – hangsúlyozta Molnár Károly, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke csütörtökön a Debreceni Egyetemen tartott Határtalan elme című konferencia megnyitóján.

- Ha időben felismerjük, és elkezdjük kezelni ezeket a betegségeket, az sokkal költséghatékonyabb az államnak. Ezért az orvos szakmának együttesen kell fellépnie. A konferencia fő célja is az, hogy megismertessük a pszichiátriát a medicina többi szereplőjével – tette hozzá az elnök.

A Debreceni Egyetem Pszichiátriai Klinikája és Magatartástudományi Intézete által közösen szervezett interdiszciplináris fórumon több szempontból vizsgálták a komplex medicina jelentőségét. Szó esett többek között a táplálkozás szerepéről is. Frecska Ede, a Pszichiátriai Klinika vezetője provokatív előadásban beszélt „első számú házi kedvencéről, a bélflóráról”. Az ételed a gyógyszered felfogás értelmében kiemelt szerepe kellene, hogy legyen az étkezésnek, ám a legtöbben nincsenek tisztában az optimális táplálkozással. Elhangzott: fogyasszunk minél kevesebb „okos” növényt (gabonaféle, kétszíkű), és kerüljük a „műanyag” ételeket is. Helyettük válasszuk a gyümölcsöket és a zöld leveleket.

Horváth Zsolt, a DE Onkológiai Intézetének igazgatója a lelki erőforrások mozgósítása és a gyógyulás kapcsolatára mutatott rá az onkológiában. Elmondta: vizsgálatok igazolják, hogy a stressz és a negatív érzelmek kedvezőtlenül befolyásolják az egészséget, míg a pozitív érzelmeknek egészségmegőrző és gyógyító hatásuk lehet. Ezt érdemes kihasználni a daganatos betegek esetében is.

Az immunrendszer és a daganatos betegségek kapcsolatáról szólva kiemelte, hogy daganatot előidéző sejtek minden ember szervezetében megtalálhatóak, de egy egészséges immunrendszer ezeket el tudja pusztítani. Az immunrendszer és a psziché is szoros összefüggésben áll egymással: a negatív érzelmek és a stressz okozhatják az immunrendszer gyengülését. Pesszimista attitűdnél pedig gyorsabb a betegség lefolyása is. Mivel a daganatos betegség fokozottan együtt jár a depresszióval, ezért fontos az olyan közeg, ahol a beteg szociális támogatást kap, megéli az összetartozás élményét, mint például a betegcsoportokban. A társas kapcsolatok pozitív és negatív jellege pedig képes befolyásolni a terápiák eredményességét is.

Kósa Karolina, a DE Népegészségügyi Kar Magatartástudományi Intézetének vezetője is leszögezte, hogy a pszichológiának szerepet kell kapnia az orvoslásban. Példaként említette, hogy a felnőttkori súlyos elhízás hátterében gyakran gyermekkori szexuális trauma állhat. Ilyenkor a beteg terápiájában pszichológusnak is részt kell vennie. Olyan kutatásokról is beszámolt, amelyek alátámasztják, hogy alacsony státuszú embereknél nagyobb a kockázat a cukorbetegség kialakulására, és a testsúly alakulása is összefügg az iskolázottsággal.

A háromnapos interdiszciplináris fórumon részt vett Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus is, aki szerint nagyon fontos, hogy az orvosok és a pszichológusok holisztikusan gondolkodjanak a test, a lélek és a szellem egységéről.

- A különböző szakterületek „felparcellázzák” az embert, de ha az orvosok és a pszichológusok összefognak, akkor ez a széttagoltság megszűnik. Mivel tudjuk, hogy a lelki tényezőknek mekkora hatalma van a gyógyulásban, ezért arra törekeszünk, hogy az emberi pszichikum erejét használjuk fel a gyógyítási folyamatokban – osztotta meg véleményét a szakpszichológus.

Bagdy Emőke személyes üzenete, hogy aki tud érzelmeket átadni, szeretni, odafigyelni a másik emberre, az egészséges marad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában