A szabadság vitorlása

Debrecen - Kéz nélkül, szájjal festeni nem is olyan egyszerű, derült ki a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtárban.

Az asztalnál ül, előtte rajztábla, szájában ceruza – ő Krániczné Tóth Dóra, a ország tizenhárom szájjal-lábbal festő művészének egyike. A dongalábbal és kézzel született alkotó közel húsz éve készít képeket. Amikor leülök mellé, rögtön megkérdezi, nem szeretném-e kipróbálni? Ismerve képességeimet, inkább nemet mondok.

Remegett a ceruza

– Az állványon kiszemeltem magamnak azt a virágot – fejével a könyvespolc fele biccent –, azt rajzolom

– mondja, miközben arról érdeklődöm, miért kezdett el szájjal festeni? – A betegségem miatt a budapesti Mozgássérültek Állami Intézetében tanultam, ahol a rajz órákon csak így tudtam alkotni. Az elején természetesen nehéz volt, mert remegett a számban a ceruza, de ma már rutinosan kezelem az eszközöket. Erősen kell szorítani a fogaimmal a ceruzát, az ecsetet – árulja el a titkot. Hozzáteszi, ma már azért fest, hogy valami hasznosat tegyen. A képei levelezőlapokon, naptárakon köszönnek vissza.

A szó és a kéz

– Gyermekkoromban sok negatív tapasztalat ért a fogyatékosságom miatt, de próbáltam nyitni a kortársaim felé. A gyerekek egy idő után elfogadtak. Az iskolában persze más volt, ott a többiek is sérültek voltak, és az ember otthonosabban mozog a saját környezetében – emlékezik vissza. Kiemeli, férjét is az iskolában ismerte meg, aki agyvérzése miatt lett az intézmény tanulója. – A párommal két gyermekünk született, de már kirepültek a fészekből. A családban én voltam a beszéd, a férjem pedig a kéz. Nem az a megszokott família voltunk, de soha nem szerettünk otthon ülni, gyakran jártunk kirándulni – idézi fel.

Hozzáfűzi, a gyermekeik számára soha nem okozott kellemetlenséget, hogy édesanyjuk, a többi szülővel ellentétben, testileg nem ép. – Aki olyan családba született, ahol valaki fogyatékkal él, annak ez természetessé válik, éppen ezért más sérült embereket sem bámulnak meg – magyarázza, mialatt lassan elkészül a rajz.

Egy fiatalember érkezik az asztalhoz kipróbálni, milyen is szájjal festeni. – Vedd a szádba az ecsetet, szorítsd meg a fogaddal, és próbálj egy kockát formálni – biztatja a művész. – Ugye, nem könnyű? – kérdezi a fiútól, aki fejrázással válaszol, nem. Közben arról kíváncsiskodom Dórától, mit szeret leginkább festeni? – Vitorlást. Számomra a szabadság érzését jelenti, és habár még soha nem ültem rajta, remélem egyszer lehetőségem lesz kipróbálni. Mindeközben elkészül a virágról készített kép és a kocka, legalábbis valami ahhoz hasonló alkotás is.

HBN-SZM

Újrafestették a valóságot

Debrecen - Kortárs, fogyatékkal élő és ép festőművészek közös kiállítása nyílt Újrafestett valóság címmel szerdán a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban.