Vendégjegyzet: Édes élet?

Jeles András A kis Valentino című 1979-es filmjében egy fiú úgy dönt, hogy nem fizeti be a munkáltatója által rábízott pénzt, hanem egy napig élvezi belőle az életet. Taxival jár-kel a városban, étterembe, vidámparkba megy, sőt még a Balatonra is eljut. A film jól tükrözte a hetvenes évek Magyarországának kilátástalanságát, a kitörés lehetetlenségét. Síró Ágnes írása.

Szűkszavú hősének egynapi költekezésén keresztül sikerült alapjaiban megragadnia a hetvenes évek fiataljainak kedélyállapotát. De vajon mit mond 2014 Magyarországáról az, hogy a minap egy debreceni postás szinte szóról szóra megismételte Jeles 35 évvel ezelőtti filmjének forgatókönyvét? A fiatal postás egyik nap nem kézbesítette a rábízott nyugdíjakat, hanem abból a körülbelül kétmillió forintból a fővárosban élvezte pár napig az életet. Azokból a tárgyakból, amiket vett és a szállodákból, amikre költött, ugyanaz a kitörésvágy sugárzik, de magában hordozza annak lehetetlenségét is. Kétmillió forint senkinek nem változtatja meg alapjaiban az életét, viszont a bérből és fizetésből élők számára, nem beszélve a szegényebb rétegekről, olyan dolgokat tehet elérhetővé, amik egyébként elérhetetlen luxust jelentenek számukra, legyen az autó, nyaralás, egy jó étterem, szálloda, műszaki cikk vagy ruhadarab.

A hetvenes években ez a rendszerből adódott, de ma már nem foghatjuk a kényszerű bezártságra. Pszichológusként nem egy olyan fiatal vagy család fordul meg nálam, akiknél a tisztességesen végzett munka éppen csak a mindennapi megélhetést fedezi, éppen ezért egyre inkább a kilátástalanság és a jövőkép elvesztése felé sodródnak, pedig van megélhetésük, ami a mélyszegénységben élő családokat, vagy a tartósan munkanélkülieket nézve, már önmagában is méltánylandó. A fiatalok viszont ezt ritkán értékelik, és a kemény munkával eltöltött, szerény jövedelemmel honorált életet aligha tekintik perspektívának. Fokozzák a frusztrációt a médiából csak úgy áradó, elsősorban a fiatalokat megcélzó reklámok, melyek könnyed, gondtalan életérzéssel teszik igazán kívánatossá az eladásra kínált termékeket, azok birtoklását egyenlővé téve a boldogsággal. Ezek többsége, ha úgy vesszük, nem is lenne feltétlenül luxus, de gyakorta a középréteg számára is megfizethetetlen.

Sok olyan embernek megengedhetetlen pluszkiadás a nyaralás, vagy akár csak a strandbelépő, mozijegy, akik pedig nap mint nap becsületesen helytállnak a munkahelyükön. Ezzel természetesen korántsem akarom mentegetni a fiatalember tettét, mert, amit elkövetett, az bűn, és ez alól semmi sem mentesít. Érdemes azonban egy pillanatra az eset mögé nézni, és felmérni azt a frusztrációt, esetlegesen depresszív állapotot, mely arra visz valakit, hogy ennyire ne nézze tetteinek következményét, ne vegye számba, hogy a pillanatnyi örömért kockáztatja a munkahelyét és a jövőjét. A kilátástalanság és a jövőkép teljes hiánya ezúttal nem egy tartósan munkanélküli, a társadalom peremén vagy mélyszegénységben élőt késztetett „rövidzárlati cselekményre”, hanem olyat, akinek volt munkája, és, ha szűkösebben is, megélhetése. Természetesen ehhez hozzájárultak a személyes motivációk, mentális kondíció és pillanatnyi lelkiállapot is, melyet igazából csak ezek után fog feltárni a vizsgálat, de nem lehet figyelmen kívül hagyni azt az elsősorban a fiatalokra jellemző kilátástalanságot, mely elől sokan külföldre, egyre többen pedig a következmények mérlegelése nélküli, pillanatnyi élvezetek hajszolásába menekülnek.

- Síró Ágnes -

(Szerzőnk klinikai szakpszichológus és családterapeuta.)