Helyi közélet

2014.07.16. 19:34

A seprűnyél is eltörött, annyira megverte

Debrecen, Hajdúhadház - A nőt okolta azért, hogy meg kell kezdenie egy büntetését.

Debrecen, Hajdúhadház - A nőt okolta azért, hogy meg kell kezdenie egy büntetését.Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt – jogerősen – 1 év börtönbüntetéssel sújtotta a Debreceni Járásbíróság azt a hajdúhadházi férfit, aki megverte élettársát, sőt seprűnyelet is kettétört a nő hátán.

A megyei főügyészség közlése szerint a 39 éves vádlott július 8-án este ittasan összeveszett a sértettel, trágár módon szidalmazta, mint közölte, miatta kell rács mögé vonulnia, ezért megbünteti… Az ágyon ülő nőt többször arcon vágta ököllel, majd földre zuhant áldozatát cirokseprűvel ütlegelte. Olyan erővel, hogy az eszköz nyele kettétört. Az asszony eszméletét veszítette és 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A férfit a bíróság az ítéletet megelőzően – az ügyészség indítványának helyt adva – bűnismétlés, szökés, elrejtőzés,

valamint a bizonyítás megnehezítésének vagy veszélyeztetésének okán 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában