2014.07.08. 14:39
A lakótelepek mérkőzhetnek egymással
Debrecen - Ivókúttal és mobil wc-kkel látták el a tócóskerti műfüves pályát.
Debrecen - Ivókúttal és mobil wc-kkel látták el a tócóskerti műfüves pályát.
Lakótelepi grundfocitornát szervez a Debreceni Intézményműködtető (DIM) Központ és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános iskola és Alapfokú Művészeti Iskola műfüves pályáján – jelentették be kedden az intézményben.
Dr. Papp László alpolgármester kijelentette: a cél az, hogy a lakótelepen élő gyerekek és felnőttek a nyári iskolai szünet idején kulturált körülmények között, hasznosan töltsék a szabadidejüket. Emlékeztetett: 2012 óta kilenc oktatási intézményben épült kisméretű műfüves labdarúgópálya, amiből nyolc általános egy pedig középiskolában található. Mint fogalmazott, a műfüves program a bajnokság révén nyeri el értelmét. A torna szakmai feltételeit az MLSZ biztosítja, a felbukkanó tehetségek pedig a Debreceni Labdarúgó Akadémiára kerülhetnek.
Az eseményen részt vett Hajnal János, a DIM vezetője. Azt mondta, a tócóskerti iskolában a pálya mellett mobil wc-ket és ivókutat is elhelyeztek, emellett „grundfelügyelőt” is biztosítanak a pályához. Gyakorolni a bajnokság kezdetéig is lehet, minden nap délután 5-től 9-ig a labdarúgás szerelmesei vehetik birtokba a pályát.
A sajtótájékoztatón elhangzott, a műfüves pályák építése folytatódik: 2015-ben ˜– mintegy 163 millió forint értékben – várhatóan a Benedek Elek, a Hunyadi János, az Ibolya utcai és a Bocskai István Általános Iskola, valamint a Csokonai gimnázium kap pályát.
HBN
A tornára három korosztály, a 10-14 évesek, a 14-18 évesek, illetve a 18 év feletti csapatok nevezését várják a helyszínen, illetve a 30/774-2654 és az 52/ 413-179-es telefonszámon.