Helyi közélet

2014.06.24. 07:37

Meg akarta úszni a börtönt - Rendőrségi hírek a megyéből

Hajdú-Bihar - A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 5 személyt fogtak el, akik közül 4 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 31 személyt állítottak elő, ebből 4 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 4 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 2 súlyos és 2 könnyű sérüléssel végződött.

A körzeti megbízottak 2014. június 23-án 12 óra 50 perc körüli időben, Debrecenben, az Abigél utcában igazoltattak egy férfit, akiről olyan információjuk volt, hogy körözik. A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a 39 éves helyi lakos ellen a Debreceni Törvényszék BV. Csoportja elfogatóparancsot bocsátott ki. B. Zsoltot, mivel a jogerősen kiszabott büntetésének letöltését nem kezdte meg, az egyenruhások elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, majd átvitték a büntetés-végrehajtási intézetbe.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában