Helyi közélet

2014.05.30. 12:18

Hogy nyugodtan zenghessen a „Hajrá Loki!”

Debrecen - Kiürítési gyakorlatot tartott a Nagyerdei Stadion üzemeltetési vezetése a Debrecen Katasztrófavédelmi Kirendeltséggel együttműködve május 29-én délután.

Debrecen - Kiürítési gyakorlatot tartott a Nagyerdei Stadion üzemeltetési vezetése a Debrecen Katasztrófavédelmi Kirendeltséggel együttműködve május 29-én délután.

Erre azért volt szükség, mert belügyminisztériumi rendelet határozza meg, hogy a tűzvédelmi szabályzat mellékleteként, sportlétesítményekben is tűzriadó tervet kell készíteni, és a tervben foglaltak végrehajtását szükség szerint, de legalább évente az érintettekkel gyakoroltatni kell. Ennek során a fenntartó is „életszerű” körülmények között tapasztalhatja a leírtakat, gyorsabb reagálásra képes egy esetleges veszélyhelyzet esetén.

Az eseménybe a kirendeltség, a közösségi szolgálat részeként közel nyolcszáz középiskolás diákot vont be, akik természetesen nagy örömmel foglalták el helyeiket a stadion lelátóján. A feltételezés szerint a komplexum három különböző pontján is tűz ütött ki, ezért két szektort, valamint a VIP és a Skybox szinteket is kellett üríteni.

A gyakorlat egyben az sportlétesítmény biztonsági rendszerének tesztjét is szolgálta, továbbá a Debrecen Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltóegységei is „tréningezhettek”. Nagy erőkkel vonultak a helyszínre és kezdték meg a beavatkozást- az érkezési szint egyik büféjében, elméletben felcsapó lángokat oltották.

A délután összességében sikeresen zárult, így a sportbarátok nyugodtan élvezhetik a Nagyerdei Stadion nyújtotta élményeket.

- Madai Petra tű.hdgy. -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában