Helyi közélet

2014.05.14. 13:31

El se bírna a kassza egy főállásút

Hajdú-Bihar - Az érintett falvainkat többnyire társadalmi megbízatású polgármester vezeti.

Hajdú-Bihar - Az érintett falvainkat többnyire társadalmi megbízatású polgármester vezeti.

Az önkormányzati törvény módosítása értelmében ősztől a kistelepülések (500 lélekszám alatti falvak) polgármesterei legfeljebb az államtitkári illetmény húsz százalékát kaphatják fizetésként. Ez a bruttó 149 ezer forint nettóban azt jelenti, hogy a kis falu vezetője a hónap végén kevesebb pénzt vihet haza, mint mondjuk egy egyetemet végzett közmunkás.

Mindenes

A Napló által megkérdezett kistelepülési vezetők kivétel nélkül arról számoltak be, hogy valamennyien társadalmi megbízatású polgármesterként tevékenykednek, ezért őket nem érinti az említett törvényi változtatás. – Mindent. A közmunkások irányításától a pályázatok figyeléséig – mondta gondolkodás nélkül Eszenyi Antal, Bedő polgármestere, amikor arról kérdeztük, hogy mi mindent csinál a vezető egy ilyen kistelepülésen. Egyébként – tette hozzá – a kicsi falvak önkormányzati büdzséje el se bírná egy főállású polgármester fizetését. Ugyancsak társadalmi megbízatású polgármester vezeti Bihardancsházát, Toldot és Vekerdet is, ezért a polgármester javadalmazását illetően a helyzet ezekben a kis falvakban is hasonló.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában