Helyi közélet

2014.04.04. 09:03

Tolvajt, csalót, okirat-hamisítót gyűjtöttek be - Rendőrségi hírek

Hajdú-Bihar - Az elmúlt 24 óra eseményei Hajdú-Bihar megyében.

Hajdú-Bihar - Az elmúlt 24 óra eseményei Hajdú-Bihar megyében.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 7 személyt fogtak el, közülük 3 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 4 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 18 személyt állítottak elő, ebből 4 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 4 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 3 súlyos és 1 könnyű sérüléssel végződött.

A körzeti megbízottak 2014. április 3-án 7 óra 30 perckor Debrecenben, a Róka utcán igazoltattak egy férfit. Az intézkedés során az egyenruhások megállapították, hogy a Debreceni Járásbíróság lopás bűntett elkövetése miatt elfogatóparancsot bocsátott ki B. Sándor ellen. A rendőrök a 18 éves helyi lakost elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, majd átvitték a bíróságra.

A rendőrök még aznap 12 óra körüli időben, járőrözés közben olyan információt kaptak, hogy az általuk ellenőrzött területen egy körözött férfi tartózkodik. Az egyenruhások Debrecenben több utcát is átvizsgáltak, majd az Ibolya utcán egy parkoló gépkocsiban észrevették az általuk keresett hajdúszoboszlói lakost. A 41 éves férfit a járőrök intézkedés alá vonták. Az igazoltatás során kiderült, hogy ellene a Debreceni Járásbíróság csalás vétség, a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság magánokirat-hamisítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bocsátott ki elfogatóparancsot. A rendőrök elfogták és a rendőrkapitányságra előállították B. Sándort, akit átvittek a bíróságra.

A rendőrök szintén aznap 23 óra 15 perc körüli időben, Debrecenben a Petőfi téren járőröztek, amikor megláttak egy férfit, akiről olyan információjuk volt, hogy elfogatóparancs van vele szemben érvényben. Az egyenruhások igazoltatták a 19 éves helyi lakost, akiről megállapították, hogy a Debreceni Járásbíróság garázdaság bűntett elkövetése miatt körözi. R. Imrét a járőrök elfogták és a városi rendőrkapitányságra előállították, majd bűnügyi őrizetbe vették.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában