Helyi közélet

2014.01.15. 10:06

Fagy vagy hó jön előbb?

Hajdú-Bihar - A gazdák azért szorítanak, hogy a kemény mínuszok helyett inkább a hó essen.

Hajdú-Bihar - A gazdák azért szorítanak, hogy a kemény mínuszok helyett inkább a hó essen.Egyelőre nincs katasztrófahelyzet a mezőgazdaságban, de még lehet – vélekednek a Napló által megkérdezett gazdálkodók, akik szerint a közeljövő majd megválasztja: hirtelen lehűléssel kemény fagyok jönnek, s velük a millió gond, vagy puha hótakaró lepi be a földeket, védve és táplálva is az őszi vetéseket.

Kiss Zoltán, a megyei kormányhivatal földművelési igazgatója úgy fogalmazott, hogy az elmúlt napokban szerencsére fokozatosan hűlt le a levegő, ezért a rügyek aktivitása csökkent és a gyümölcsfákban lévő nedvkeringés is lelassult.

– Az igazán komoly probléma most a talajok vízhiánya, amin egy néhány centiméteres hótakaró jelentősen tudna segíteni. Ellenben, ha esni kezd az eső, és a nappali enyhülést éjszakai fagyok váltják fel (értelemszerűen jegesedéssel), az igencsak megviselné a fiatal növényeket – fogalmazott a szakember, aki szerint a hajdú-bihari gyümölcsösökben is komoly és tartós hidegnek kellene lenni ahhoz, hogy a téli fagykár bekövetkezzen.

A jelenlegi enyhe idő egyébként a legeltető állattartóknak segít, míg a növénytermesztőknek csak a gondjait sokasítja.

HBN-PA


Hajdú-Bihar - A hetek óta tartó, tavasziasan enyhe téli időjárás nemcsak azért veszélyes, mert a helyenként virágzásnak indult gyümölcsfák esetében a hirtelen jött fagy komoly pusztítást végezhetne, hanem azért is, mert kiváló körülményeket teremt a kártevők túléléséhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában