Helyi közélet

2013.11.04. 18:35

Küldjön hírt! - Talált tárgy

Debrecen - Néhány héttel ez előtt elvesztettünk valamit, egy olyan helyen, amelytől teljes nyugalommal voltam, hogy úgy is meg lesz, lévén az közintézmény. Hiba volt.

Debrecen - Néhány héttel ez előtt elvesztettünk valamit, egy olyan helyen, amelytől teljes nyugalommal voltam, hogy úgy is meg lesz, lévén az közintézmény. Hiba volt.

Az elveszített tárgyak, egy pulóver és a gyermek ivókulacsa csupán jelképes értékkel rendelkezik, de számunkra mégis fontos, hiszen a hiányzó tárgyat, tárgyakat pótolni kell. De nem is ez a lényeg, hanem az ezzel együtt elveszett bizalom.

Az esetet követően gyermekeink lebetegedtek, ezért csak egy hét késéssel tudtuk keresni elvesztett dolgainkat. Először úgy tűnt halvány reménysugár gyúlt, igen megtalálták és emlékeztek rá, még arra is, hogy hová tették, ha keresné tulajdonosa. Majd egyszerűen nyoma veszett. Immár másodszor is elveszett, de most úgy tűnik végérvényesen. Már három hete keresem, de hiába kérdezősködöm. Volt, aki látta, de nem tudja hová lett, és volt, aki még csak nem is látta, de már hallott róla.

Legutóbbi érdeklődésemre közölte az intézmény – vélhetően magas rangú beosztottja, és annak „szárnysegédje" – hogy hiába is keresem itt nincs, és egyébként is azt kell felelősségre vonni, aki elvesztette, és különben is mi az, hogy egy hónap múlva kezdem keresni. Hiába mondtam én bármit is, az senkit nem érdekelt, csak egyet hajtottak, mint a pereces. Végső elkeseredésemben már törvényre is hivatkoztam, hogy közintézményben talált tárgyat, hogyan, milyen módon kell megőrizni. Hiába.

Az intézményben dolgozók meglehetősen szabatosan értelmezik a talált tárgy fogalmát, valamint az azt elveszítő felelősségét, olyan jogszabály meg különben sincs, amely az ő felelősségüket megállapítaná. Egyébként is ahol 700 ember is megfordul egy adott időszak alatt (bocsánat, de ekkor már olyan ideges voltam, hogy meg sem jegyeztem, hogy napi vagy heti), akkor ne gondoljam, hogy ők holmi pulóvert, és egy értéktelen kulacsot meg tudnak őrizni.

Márpedig kérem, van olyan jogszabály, és úgy hívják, hogy Polgári törvénykönyv. Álljon itt tanulságul mindenki számára a megfelelő paragrafus, ha esetleg ott felejtene valamit egy nyilvános helyen, vagy esetleg közintézményben, akkor igenis van jog keresni.

1959. évi IV. törvény 129. § (2) bekezdése:

Nem szerez tulajdonjogot a találó, ha a dolgot a közönség számára nyitva álló hivatali, vállalati vagy más épületben vagy helyiségben, továbbá közforgalmú közlekedési és szállítási vállalat szállítóeszközén találta. Ilyen esetben a dolgot a hivatal vagy a vállalat három hónapi őrizet után értékesítheti; a tulajdonos a találást követő egy éven belül követelheti a dolog, illetve a vételár kiadását."

A többi közintézménnyel szemben méltánytalan lenne, ha nem írnám le az adott közintézmény nevét. Tehát: az eset Debreceni Újkerti Közösségi Házban történt.

Üzenni szeretnék ez úton a Hölgynek, aki volt olyan kedves, hogy megpróbált kioktatni a felelősség dolgában, hogy nem sikerült, igenis meg kell őrizni a talált tárgyakat, ahogyan azt a Polgári törvénykönyv is rendeli.

2013. november 4.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában