Helyi közélet

2013.10.31. 10:38

Vidéki szemétbiznisz

Berettyóújfalu - A bihari és a sárréti térség negyven településén évekkel előre terveznek.

Berettyóújfalu - A bihari és a sárréti térség negyven településén évekkel előre terveznek.A negyven település több mint 80 ezer lakosát kiszolgáló Bihari Szilárdhulladék-lerakó és Hasznosító Társulást tulajdonló önkormányzatok idén annak ellenére nyereségre számítanak, hogy minden tonna szemét után 3 ezer forint lerakási járadékot kell befizetni az államnak.

- A gond az, hogy ez az összeg a következő három évben 6, 9, majd pedig 12 ezer forintra emelkedik, ami abban a pillanatban veszteségessé tenné a lerakó működését - mondta el a Naplónak Muraközi István, a társulás elnöke.

Szerinte két lehetőségük van: a lerakóban elhelyezett évi 22 ezer köbméter szemetet válogatni és másodlagos hasznosítás keretében például biobrikettet készíteni belőle, vagy eleve le sem rakni.

- Mivel járadékot csak a lerakott szemét után kell fizetni, azt tervezzük, hogy a szelektív gyűjtés után amit lehet, azonnal hasznosítunk. Erre a célra szociális szövetkezetet tervezünk létrehozni, a szükséges technológiai eszközöket pedig pályázat útján igyekszünk beszerezni - utalt a társulás terveire Muraközi István elnök, aki egyébként Berettyóújfalu polgármestere.

HBN-PA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában