Helyi közélet

2013.10.09. 14:14

Toldoz-foldoz a falvak többsége

Hajdú-Bihar - Van olyan kistelepülés, amelyik állami segítség híján csődöt jelenthet.

Hajdú-Bihar - Van olyan kistelepülés, amelyik állami segítség híján csődöt jelenthet.Sok hajdú-bihari kistelepülésen csak azért "nullás" az idei évre tervezett költségvetés, mert az adósság-átvállalás fejében az állam kikötötte: önkormányzati büdzsé ezentúl hiánnyal nem tervezhető! Erre mondják azt az érintett polgármesterek, hogy "a papír mindent elbír".

Semmire nem elég

- Szinte egyetlen olyan kötelező feladat sincs, amelyre a feladat-alapú finanszírozás keretében elegendő pénzt juttatna az állam. Tilalom ide vagy oda, Körösszakálban eleve 30 milliós hiánnyal terveztük a büdzsét, jelezvén, hogy a hiányzó összeget (amiből 20 millió forint még tavalyról áthozott számlatartozás) majd önhiki-keretében igényeljük a központi költségvetésből - utalt a falujuk sanyarú helyzetére Samók Gyula polgármester, jelezvén, hogy ha nem kapnak segítséget (jelenleg ugyanis már 38,4 milliós hiánnyal küzdenek), akkor gyakorlatilag csődöt jelenthetnek. A finanszírozás lehetetlenségére utalva hozzátette, hogy például közvilágításra a tavalyi összegnek csupán a harmadát kapják az államtól, míg például az orvosi ügyelet működtetésére egy fillért sem.

Furtán is tudható volt, hogy "nullás" büdzsé legfeljebb papíron tervezhető, és ez a félelmük napjainkra beigazolódott. Jelenleg 12 millió forint a hiányuk, azaz, az egész évre betervezett összeg már az első háromnegyed évben elfogyott. - Kultúrára például olyan kevés pénzt kapunk, hogy abból már a négy órában foglalkoztatott művelődésszervező státusza sem tartható fenn - árulta el Krucsó Antal polgármester, akinek pedagógusként különösen fáj, hogy ezt kell mondania.

Az utolsó esély

Bedőn tudomásul vették, hogy költségvetés hiánnyal nem tervezhető, ezért az igények és a lehetőségek közötti lyukat 3 millió forint éven belüli hitel felvételével tömték be. - Ennek ellenére van négymillió forintnyi kifizetetlen számlánk, és csak abban bízhatunk, hogy az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került településeknek szánt központi segítségből nekünk is juttatnak majd. Egy hónapot önerőből talán még kibírunk, de ha addig nem érkezik meg a segítség, akkor a szolgáltatók mindent lekapcsolhatnak a faluban - fogalmazott Eszenyi Antal polgármester.

Bagamérban a végét ugyan még nem látják az idei költségvetési évnek, de a falu vezetője azt reméli, hogy sikerül nullára kihozni a büdzsét. Orvos Mihály szerint ehhez az kell, hogy minden fillért megfogjanak, meg persze az, hogy az oly sokat emlegetett önhiki-s pályázaton nyerjenek néhány milliót. Mert például a polgármester fizetésére és a képviselők tiszteletdíjára sem kapnak egy fillért se, ezeket az összegeket a saját bevételeibkől kell kigazdálkodniuk.

HBN-PA


Mindennek az oka...

...a feladat-alapú finanszírozás, melynek bevezetése óta a legtöbb kötelező feladatra a szükségesnél kevesebb forrást juttat az állam az önkormányzatoknak - állítják a Napló által megkérdezett polgármesterek. Véleményük szerint álságos dolog az állam részéről megkövetelni azt, hogy települési büdzsé hiánnyal nem tervezhető, hiszen mindkét fél tudja, hogy ez legfeljebb papíron képzelhető el.


Hajdú-Bihar - Panaszkodnak a polgármesterek, hogy semmire nem elég az állami apanázs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában