Helyi közélet

2013.09.10. 20:00

Matyó népi kézművesek a Debreceni Kézműves Fesztiválon

Debrecen, 2013. szeptember 10., kedd (MTI) - A hagyományos debreceni kismesterségek művelői mellett a matyó népi kézművesség is bemutatkozik az idei debreceni kézműves fesztiválon, amelyet harmadik alkalommal rendez meg pénteken és szombaton a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület.

Debrecen, 2013. szeptember 10., kedd (MTI) - A hagyományos debreceni kismesterségek művelői mellett a matyó népi kézművesség is bemutatkozik az idei debreceni kézműves fesztiválon, amelyet harmadik alkalommal rendez meg pénteken és szombaton a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület.

A debreceni Csapó utcai sétáló övezetben negyven alkotó mutatkozik be az érdeklődőknek: a helyszínen műhelyeket állítanak fel, ahol az érdeklődők figyelemmel kísérhetik a munkát, az úgynevezett tanodákban pedig ki is próbálhatják a munkaeszközöket - mondta Hubert Erzsébet etnográfus, az egyesület elnöke az esemény keddi sajtótájékoztatóján.

A gyerekek hét műhelyben válaszolhatnak a mesterek által feltett kérdésekre, és aki mindenre jól felel, az lesz a fesztivál "7 próbás mestere". A műhelyekben a fazekas, a szaru-csontfaragó, fémműves, mézeskalácsos, hímző, bőrös, faműves mester tevékenységébe nyerhetnek bepillantást az érdeklődők.

A fesztivál vendégei, a Matyó Népművészeti Egyesület népi kézművesei: hímzők és bútorfestők, illetve a néptáncosok Mezőkövesdről érkeznek. Ők jelentik a színt a puritán, cívis népművészet mellett - fogalmazott Hubert Erzsébet.

Ott lesz a fesztiválon Hajdú-Bihar megye két legújabb "mestere": Dobiné Vass Júlia nádudvari fazekas és Bagdi Lajosné debreceni hímző, népi iparművész augusztus 20-én kapta meg a Népművészet Mestere címet.

Dobiné Vass Júlia 15 éve készít drótbevonatú cserép főzőedényeket speciális agyagból és mázzal, Bagdi Lajosné pedig debreceni cifraszűrökkel látja el a hortobágyi pásztorokat.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában