Helyi közélet

2013.08.30. 18:17

A forgalmasabb utakon újra „nőnek” a kátyúk

Debrecen - Év végéig még 50 milliót fordítanak a debreceni úthibák javítására.

Debrecen - Év végéig még 50 milliót fordítanak a debreceni úthibák javítására.

– Hiába, hogy tavasz végén, nyár elején az önkormányzat szisztematikusan feltérképeztette és kijavíttatta a télen keletkezett kátyúkat, a forgalmasabb utakon azok újra és újra megjelennek.

Ebben az évben eddig 130-140 millió forintot fordított e munkákra a város, és év végéig még mintegy 50 milliót szánnak rá – értesültünk Gábor Zsombortól, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályának vezetőjétől.

– Kishegyesi út, Böszörményi út (a Füredi és Bartók Béla között), Pesti utca, Mester utca – sorolta kérdésünkre többek között azokat a helyeket, amelyeken a nagy súlyú teherszállító autók jelentős forgalma miatt szinte hetente jelennek meg új, kivert mélyedések. Négy útellenőr járja a várost folyamatosan, s napi kapcsolatot tartanak a kivitelezővel. Az említett és hasonló forgalmú utakat hetente ellenőrzik, a többire rendszerint havonta jutnak el – hallottuk. Ezen kívül fogadják természetesen a lakossági bejelentéseket is a városüzemeltetési osztály titkárságán (511-530), és a [email protected] e-mail-címen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában